Aktuális

Elfogták a Szeged belvárosában lövöldöző, szamurájkardos férfiakat

Gabonacsata: Ukrajna beperelné Magyarországot

Brüsszelben folytatódik a gabonacsata. Pénteken ugyanis feloldották az ukrán gabona importtilalmát, ami újabb súlyos piaci zavarokat okoz Európában. Itthon vasárnap nagyszabású gazdatüntetés volt Brüsszel ellen. Attól tartanak, hogy az olcsó és kétes eredetű termények letörik az árakat és tönkreteszik a magyar termelőket. Mindeközben Ukrajna ma délelőtt közölte, hogy feljelenti Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát.

Traktorokkal foglalták el a gazdák a 4-es számú főút egyik oldalát a magyar–ukrán határnál vasárnap. Az ellen tiltakoztak, hogy a brüsszeli bürokraták eltörölték az ukrán gabona behozatali tilalmát. Transzparensekkel, táblákkal és zászlókkal is üzentek, több táblára is azt írták: Brüsszel elárult minket.

Kapcsolódó tartalom

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke azt mondta: Brüsszel visszaél az emberek jószándékával és olyan intézkedéseket hoz, amelyek nem az európaiak érdekeit szolgálják, ezzel pedig a magyar gazdákat is tönkreteszik.

„Becsaptak bennünket, aljas módon visszaéltek azzal a jó szándékkal, ami az emberekben megvan, hogy segítsünk egy háború sújtotta országon. Nem rajtuk segítettünk. Ha megnézzük, hogy hogy néz ki az ukrán mezőgazdaság és annak az exportteljesítményét mi adja, akkor azt látjuk, hogy gigaméretű ukrán mezőgazdasági vállalatok állítják elő ezeket a terményeket. A tíz legnagyobból kilenc nem Ukrajnában van bejegyezve, ezen érdemes elgondolkodni” – mutatott rá Győrffy Balázs, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Piacszerzési akció

Az agrárminiszter is megerősítette a Vasárnapi újság című műsorban, hogy politikai köntösbe bújtatott piacszerzési akció zajlik,

az ukránnak nevezett gazdák ugyanis valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők.

 

Fotó: MTI/Balázs Attila

Nagy István felháborítónak nevezete, hogy Brüsszel nem az uniós miniszterek bevonásával döntött, hanem az ukrán elnökkel állapodott meg.

Kapcsolódó tartalom

Az agrárminiszter hétfőn már arról posztolt közösségi oldalán, hogy a gabonacsata Brüsszelben folytatódik. Ez azt jelenti, hogy

a kormány kitart a magyar gazdák védelme mellett és fenntartja a behozatali tilalmat.

Magyarország mellett Lengyelország és Szlovákia már a múlt héten bejelentette, hogy az Európai Uniótól függetlenül meghosszabbítja az ukrán mezőgazdasági termékek behozatali tilalmát. A korábban tiltakozó Bulgária és Románia egyelőre várakozó állásponton van.

Az ukrán elnök máris megfenyegette azt a három országot, amely a legvehemensebben küzd gazdái érdekében, hogy feljelenti őket a Kereskedelmi Világszervezetnél.

Kapcsolódó tartalom

Az Ukrajnával szomszédos országok, így hazánk raktárait telerakták búzával, kukoricával, és ezzel letörték az árakat és óriási piaci zavarokat okoztak – így összegezte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az M1-en a Brüsszel elleni tüntetést. Szerinte

a hazai gazdák egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülhetnek az olcsó és talán az egészségre is ártalmas ukrán gabona miatt.

„Mi, akik szigorú feltételek szerint dolgozunk, termelünk, betartunk minden szabályt, nekünk gyakorlatilag a versenyképességünk nullára megy” – magyarázta Jakab István, a Magosz elnöke, aki azt is hangsúlyozta, hogy nem csupán a gabonáról, hanem legalább 24 mezőgazdasági termékről van szó.

Kapcsolódó tartalom

A Magosz elnöke szerint

az ukrán gabonapiacot oligarchák működtetik,

hatalmas tőkeháttérrel, ez pedig tönkreteszi a magyar és az európai gazdákat, ezért most kell megállítani ezt a folyamatot.

Kiemelt kép: Jakab István, a Magosz elnöke beszédet mond az ukrán gabona behozatali tilalmát eltörlő, brüsszeli döntés ellen tartott gazdatüntetésen a záhonyi magyar–ukrán határátkelőhely közelében 2023. szeptember 17-én (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Ajánljuk még