Megrázó

Megöltek egy férfit egy józsefvárosi lakásban

Kilencvenszázalékos a hazai gáztározók töltöttsége

A kormány intézkedéseinek és az április óta folyamatos betárolásnak köszönhetően meghaladta a 90 százalékot a hazai gáztárolók töltöttsége. A megfelelő felkészülés a következő télen is megalapozza a háztartások biztonságos ellátását és a gazdaság zavartalan működését – derül ki az Energiaügyi Minisztérium hétfői közleményéből.

A háború okozta energiaválság miatti uniós rendelet november elsejére rögzít egységes kötelező feltöltési arányt a földfelszín alatti tárolókkal rendelkező tagállamok számára. A kiemelkedő tárolókapacitással rendelkező Magyarország ehhez képest már augusztusban teljesíti a fűtési szezonra elvárt szintet – közölte a minisztérium.

Az Európai Parlament és Tanács tavaly nyáron elfogadott rendelete az ukrajnai háború okozta energiaválság miatt írta elő, hogy a földfelszín alatti gáztárolókat a kapacitásuk legalább 80 százalékáig fel kell tölteni a 2022–2023-as téli időszak kezdetére. 2023-tól kezdve a kötelező feltöltési arány egységesen 90 százalékra emelkedett november 1-jei határidővel. Az érintett tagállamokra a megelőző öt év átlaga alapján országonként eltérő köztes célokat is rögzítettek.

Kapcsolódó tartalom

Hazánk esetében szeptember elsejére a harmadik legmagasabb, 86 százalékos szintet határozta meg a rendelkezés.

Magyarország ehhez képest már augusztusban elérte a novemberre elvárt 90 százalékos arányt, a hazai tárolókban jelenleg 5,7 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre.

Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az eddig betárolt mennyiség mintegy másfélszerese az előző év azonos időszakában elérhető készletnek. A különböző tagállami tárolói kapacitások miatt a fogyasztásarányos adatok összevetése jobban tükrözi a valós helyzetet. A hazánk esetében 56 százalék feletti fogyasztásarányos töltöttségi mutató a szűk európai élmezőnybe tartozik, kétszeresen múlja felül az uniós átlagot.

Kapcsolódó tartalom

A létesítményekben június vége óta több földgáz érhető el, mint amennyit a háztartások a  nemzetközi energiaválság előtti utolsó teljes évben, 2021-ben felhasználtak.

A jelenlegi készlet több mint harmadával haladja meg a tavalyelőtti lakossági fogyasztás éves szintjét.

A háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a magyar kormány az új rezsiévben, augusztus elsejétől is változatlan formában és feltételekkel tartja fenn a rezsivédelmet. Az egyedülálló intézkedéssel Európa legalacsonyabb áram- és gázárát biztosítja a magyar családok számára.

Kapcsolódó tartalom

A védett állami gáztartalék és a további betárolt készletek a következő télen is garantálják a háztartások biztonságos ellátását, nagyban hozzájárulnak a gazdaság zavartalan működéséhez.

A kiemelt kép illusztráció. A képen: az RWE német energetikai konszern földgáztározója a csehországi Haje u Pribrami környékén, 2022. augusztus 15-én (Fotó: MTI/EPA/Martin Divísek)

Ajánljuk még