„A gazdaság alapjai stabilak: a foglalkoztatottság továbbra is rekordszinten, a munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb az Európai Unióban, a mezőgazdaság és a külkereskedelem teljesítménye erős, az inflációt csökkenő pályára állítottuk. Bár Magyarország továbbra sem kapta meg a neki járó helyreállítási forrásokat, a magyar gazdaság teljesítménye 4 százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet, miközben az uniós átlag 3,1 százalék” – fogalmaztak a közleményben.
Az orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók káros hatásai továbbra is kedvezőtlen külső környezetet teremtenek. A KSH első becslése szerint éves összevetésben a második negyedévben 2,3 százalékkal, míg az első negyedévhez képest 0,3 százalékkal mérséklődött a magyar gazdaság teljesítménye.
„Az Európai Bizottság a hazánknak járó források visszatartásával rontja gazdasági teljesítményünket, ennek ellenére a 2021. évi 7,2 százalékos és a 2022-es 4,6 százalékos növekedésnek köszönhetően a magyar gazdaság továbbra felülmúlja az uniós átlagot a járvány utáni újraindítást tekintve” – áll a közleményben.
Magyarország ebben a tekintetben megelőzi többek között Németországot, Franciaországot, Csehországot és Olaszországot is. Európa kilátásai jelenleg nem kedvezőek, a magyar gazdaság azonban már az év második felében visszatérhet a növekedési pályára. A következő hónapokban a reálkeresetek és a fogyasztás bővülése, az ipar növekedése és a javuló külkereskedelmi mérleg is kedvezően hathat a gazdaság teljesítményére.
A kormányzati intézkedések együttes hatására az infláció akár már az év vége előtt egy számjegyűre mérséklődhet. A gazdaság alappillére, a munkaerőpiac továbbra is ellenállónak bizonyul: a foglalkoztatottság a 2010 óta létrehozott, közel 1 millió új munkahellyel rekordszinten áll, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb az uniós országok körében.
A magyar beruházási ráta az Európai Unióban jelenleg a legmagasabb, meghaladja a GDP 28 százalékát, amely a következő évek növekedését támogatja. A kormány a veszélyes nemzetközi környezetben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, valamint garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket, és a rezsicsökkentést – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium közleménye.
A kiemelt kép illusztráció.