Rendkívüli

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

György László: Év végére elérhető az egyszámjegyű infláció

A statisztikai adatok is azt mutatják, hogy elérhető év végére az egyszámjegyű infláció – mondta György László kormánybiztos szerdán.

A Makronóm Intézet gazdasági előrejelzése alapján a kormánybiztos kiemelte: a kormány inflációcsökkentő intézkedéseinek hatására negyedév alatt 5-13 százalékkal csökkent az alapélelmiszerek ára.

Kapcsolódó tartalom

Az intézet elemzése szerint Magyarország idén elkerülheti a recessziót, jövőre pedig visszatérhet a növekedési pályára a gazdaság. Ennek kapcsán György László hangsúlyozta: a kormány a vállalkozókkal együtt azon dolgozik, hogy a magyar gazdaság idén megismételje tavalyi teljesítményét. Jelezte, hogy vannak olyan szektorok, amelyek jól teljesítenek és húzzák a gazdaságot, mint például a járműgyártás, ugyanakkor az élelmiszeripar termékei iránt visszaesett a kereslet.

A kormánybiztos hozzátette, a feladat nem egyszerű, az elemzők többsége is úgy látja, hogy Európa a szankciók elhibázott részével „kiárazza magát” a világpiacokról és saját piacairól is. Példaként említette egyebek mellett, hogy 2021-ben Európa összesen 700 milliárd eurót költött energiára – földgázra, kőolajra és szénre -, 2022-ben pedig már 1800 milliárd eurót.

György László arra is kitért, hogy a foglalkoztatottság rekordszinten van Magyarországon, több mint 4,7 millióan dolgoznak, ami a koronavírus-válság előtti szintet is meghaladja, a 2010-es adatnál pedig 900 ezerrel több.

Az előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt marad, aki szeretne dolgozni, az talál munkát – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A bérek alakulásáról a kormánybiztos elmondta: a tavalyi harmadik negyedév végéig az OECD-országok közül egyedül Magyarországon volt reálbér-növekedés, ezután viszont csökkentek a hazai reálbérek.

Most már azt tapasztalhatjuk, hogy nem ér kevesebbet a pénzünk a boltban, és ez így lesz az előttünk álló időszakban is” – fogalmazott.

A várakozások szerint január 1-jétől a magyar dolgozók az előző 12 évhez hasonlóan ismét azt tapasztalhatják majd, hogy folyamatosan többet ér a pénzük – hangsúlyozta.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még