A jó árakon kínált termékeket keresik a vásárlók az üzletekben. Az egyik fővárosi élelmiszerboltban például 17 százalékkal csökkentették többféle tésztának az árát.
A nagyobb üzletláncoknak hétről hétre húsz termékcsoportban kell leárazniuk egy-egy árut az előző harminc nap legalacsonyabb árához képest, minimum tíz százalékkal. Ezt azonban az üzletek kezdettől fogva túlteljesítik.
Akciós a csirkecomb, a sertéskaraj, a lazac. A kacsamájashoz is az eredeti árához képest 31 százalékkal lehet olcsóbban hozzájutni. A vásárlók pedig az elmúlt hetekben a korábbiakhoz képest is ártudatosabbá váltak. Azt veszik meg, ami olcsó, ha nem az, átmennek egy másik boltba.
Kapcsolódó tartalom
A kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra ellátogatott egy francia székhelyű hipermarket hazai üzletébe. A cég jól elkülöníthetően tüntette fel saját akcióit, és azokat, amelyeket a kormány által előírt kötelező akcióban áraztak le. Itt is jóval nagyobb mértékben csökkentették az árakat. A teljes kiőrlésű bagettet például 56 százalékkal, ami így csak 99 forintba kerül.
„Amire még törekedtünk az az, hogy minden vásárló a saját pénztárcájához mérten tudjon úgy vásárolni, hogy az ő vásárlóereje megmaradjon” – mondta Széll Hajnalka, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója.
A kötelező akciók komoly árversenyt idéztek elő. És ez még csak a kezdet. Alig több mint két hét múlva elindul az online árfigyelő rendszer.
„Jó hír, hogy júliustól hatvan termékkörre vonatkozóan válnak napi szinten megismerhetővé a legkedvezőbb fogyasztói árak, az intézkedéseknek köszönhetően a verseny fokozódik, ami egyre inkább visszaszorítja az inflációt” – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Kapcsolódó tartalom
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója az M1-en arról beszélt, hogy a vásárlók ártudatossága hosszú távon a piaci árakra is hatással lehet, ami gazdasági szempontból is kedvező.
„A kötelező akciózásnak van egy forgalomemelő hatása, ennek egyébként nemcsak azon a vonalon marad meg az eredménye, hanem ugye nemzetgazdasági szempontból is fontosabb lehet, a piaci verseny növekszik, a fogyasztás növekszik. Kiemeltük azt, hogy a fogyasztók tudatossága is emelkedik, tehát összességében ez lendületbe hozhatja a kiskereskedelmi forgalmat” – mondta Pásztor Szabolcs vezető kutató.
Július elsejétől az akciós termékek vásárlása még hatékonyabb lehet, az online árfigyelő rendszer segítségével a vásárlók pontosan megtudhatják, hogy melyik boltban, melyik termék megvásárlásával járnak a legjobban.
A kiemelt kép illusztráció.