Időjárás

Érkezik a hidegfront és a fagy – térképen mutatjuk a hétvégi időjárást

Jól működnek a bolti akciók: van, ahol 40 százalékos árcsökkenéssel kínálták a termékeket

Az első nap tapasztalatai alapján működnek a június 1-jével indult bolti akciók. Volt olyan üzlet, ahol harminc százalékkal nőtt a kedvezményes termékek iránti kereslet. Szakértők szerint máris érezhető, hogy csökkennek az árak, ezzel párhuzamosan pedig az infláció is hamarosan kisebb lesz.

Kapcsolódó tartalom

Csütörtöktől a kereskedőknek 20 termékkategóriából egy-egy árut az előző 30 nap legalacsonyabb áránál 10 százalékkal olcsóbban kell kínálniuk. De – ha akarnak – ennél nagyobb kedvezményt is adhatnak.

Már az akciózás első napjaiban kiderült, hogy az üzletek igyekeznek túlteljesíteni a kötelező elvárásokat.

Volt olyan bolt, amelyik az előírt legalább húsz termék helyett máris 24-et kínált kedvezményesen, sőt az egyik hazai üzletlánc az első héten 700 terméket akciózott le. A legtöbb élelmiszer-áruház pedig nemcsak tíz, hanem akár 40 százalékkal is többet csökkentett az árakon.

A vásárlók csütörtök óta folyamatosan figyelik az online felületeket és a reklámújságokat is, mindenhol az akciós termékeket keresik. „Megnézem a szórólapokat, és ami itt olcsóbb, oda megyek, és utána átmegyek a másik boltba, mindenki így csinálja, mert tényleg vannak, 20, 30 százalékos kedvezmények” – mondta egy vásárló.

Az üzletek tapasztalatai szerint az akciós termékek közül a húsok mellett a sajt- és tejtermékek a legnépszerűbbek.

Mindenhol más az akciós termékkínálat, az üzletek ugyanis a kijelölt 20 termékkategóriából szabadon választhatják ki azokat, amelyeket akciósan kínálnak. „Igyekeztünk olyan termékeket választani, amelyek megfelelnek a közízlésnek, a húsoknál például a csirkecombot választottuk, a cukor és az egyéb termékeknél pedig például a nádcukrot, ami egyébként is jól forgó termék” – mondta Bodor Hajnalka, a Magnetic Áruház marketingvezetője.

Kapcsolódó tartalom

Az üzletek többsége hónapok óta igyekszik minél több termékét olcsóbban adni. A kötelező akció azonban arra jelent biztosítékot, hogy folyamatosan, jelentős kedvezménnyel juthatnak hozzá a legfontosabb élelmiszerekhez a magyarok. Gazdasági szakemberek szerint ez olyan segítség, ami minden vásárlónak kedvez, és az infláció csökkenéséhez is hozzájárul.

Akár egy egész bevásárlókosarat feltölthet egy család csak akciózott, csak olcsó termékekből, ezáltal jelentősen csökkentve a saját élelmezési költségeit. Ezek a folyamatok természetesen az inflációra is jó hatással fognak bírni, hiszen az inflációs mutatóban az élelmiszerárnak jelentős súlya van, magyarul az élelmiszerár csökkenése az akciókon keresztül az inflációt is leszorítja” – mondta Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.

Júliustól ráadásul elindul az online árfigyelő rendszer is. Így a vásárlók néhány kattintással összehasonlíthatják a boltok kínálatait. Sebestyén Géza szerint ez újabb árversenyt generál majd, ami tovább segítheti az infláció visszaszorítását.

Ajánljuk még