Harmincöt éve alakult a VOSZ, a jubileumi év keretében hagyományteremtő céllal hívta életre a szövetség a VOSZ FESZT Vállalkozói Szabadegyetemet, amelyet első ízben a győri Széchenyi István Egyetemen rendeznek meg. Az eseményen való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A szervezők az ország más térségeiben élő vállalkozókra is gondoltak, így az érdeklődők online is követhetnek majd számos programot.
A siker receptjét is megosztják
„Arra törekszünk, hogy a felhalmozódott tapasztalatainkból, kapcsolatrendszerünkből, a rendkívül kiterjedt, 27-28 ezer fős tagságunk ötleteiből merítve olyan jubileumi évet szervezzünk, amiből a magyar vállalkozói szféra profitálhat. Ennek egy fontos mozzanata lesz a VOSZ FESZT” – hangsúlyozta a hirado.hu-nak Perlusz László, a VOSZ főtitkára, akivel a közelgő rendezvény kapcsán arról is beszélgettünk, milyen kihívásoknak kell megfelelni korunk vállalkozóinak ahhoz, hogy talpon maradjanak és kiemelkedő eredményeket produkáljanak.
Kapcsolódó tartalom
Perlusz László elmondta, hogy a közelgő esemény során a siker receptjét is megosztják majd az érdeklődőkkel.
„A résztvevők megtanulhatják, hogyan lehet sikeres vállalkozásuk, olyan javaslatokat, ismereteket, ötleteket, bemutatókat, gyakorlatokat kapnak sikeres gazdasági szereplőktől, amelyeket saját munkájuk során hasznosíthatnak”
– magyarázta Perlusz László, aki kiemelte, hogy a rendezvény kiváló terepet biztosít a kapcsolatépítésre, a gyakorlatias tudás megszerzésére, a piaci fortélyok, praktikák ellesésére vagy a pályázati lehetőségek megismerésére is, ám elméleti tudással is felvértezik azokat, akik érdeklődnek a tudomány vívmányai, a világban zajló fejlődés és változás iránt. Rámutatott, hogy a különböző tudományágak legjelesebb hazai képviselői fognak előadásokat tartani csütörtökön a győri Széchenyi Egyetemen.

Aki kimarad, az lemarad
„Lépést kell tartani a világban zajló változásokkal, mert, aki kimarad az lemarad”
– vallja a VOSZ főtitkára, aki felidézte, hogy a történelem során a nagy ipari forradalmak vívmányait több esetben is aggodalommal fogadta az emberiség.
„Ha visszatekintünk az ipar vagy a gazdaság fejlődésére, akkor láthatjuk, hogy az automatizáció megjelenését is viták övezték. Sokan ágáltak ellene, attól féltek, elvesznek a munkahelyek, embertelenné válik a termelés, az élet” – emlékeztetett rá Perlusz László, aki hozzátette, hogy a korabeli aggodalmakkal szemben utólag már láthatjuk, hogy a gazdaság ugrásszerűen fejlődött a korábbi ipari forradalmaknak köszönhetően.
Szolgálatunkba állítani a mesterséges intelligenciát
„A digitalizációtól is féltek, hangoztatták, hogy nem lesz már szükség munkásokra, de ma a digitalizáció korában láthatjuk, továbbra is szükség van dolgozókra, alkalmazottakra. Így lesz ez a mesterséges intelligencia esetében is” – szögezte le.
Kapcsolódó tartalom
Rámutatott, hogy a digitalizációt, a gépesítést, az automatizációt és a sorozatgyártást is idegenkedve fogadták régen és most ugyanez tapasztalható a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is.
„Kitérni, elmenekülni előle nem tudunk, megakadályozni sem tudjuk a technológiai fejlődést, ezért meg kell értenünk, alkalmazkodnunk kell és a saját javunkra kell fordítani, a magyar gazdaság, a magyar vállalkozások szolgálatába kell állítani a mesterséges intelligenciát”
– magyarázta, majd felidézte, hogy Palkovics Lászlónak is szívügye volt minisztersége idején, hogy az egyetemi tudományok kutatói bázisai és a vállalatok között együttműködés legyen.
„Ezt a gondolatot visszük tovább, az egyetemeket szeretnénk bekapcsolni a vállalkozói közösségbe, ezért hívtuk életre hagyományteremtő szándékkal az egyetemekkel közös rendezvényünket a VOSZ FESZT- et” – érvelt a főtitkár.
Kapcsolódó tartalom
Fontos tradíció
A Széchenyi István Egyetem alapítása óta kiemelt hangsúlyt fektet a vállalkozásokkal való együttműködésekre, mindez a korábbi főiskolai múltból fakad, már régen is kiváló kapcsolatokat ápolt az intézmény az ipar szereplőivel.
„Ez nálunk fontos tradíció. Napjainkban nagyjából háromezer vállalkozással működünk együtt. Egyetemünk olyan szakembereket ad a munkaerőpiacnak, akik felkészültek a jelenkor kihívásaira, gyakorlatorientált tudással, innovatív szellemiséggel rendelkeznek. Erre a gyakorlati szemléletre építjük a vállalkozásokkal való közös képzési projekteket, duális képzést, gyakornoki programokat”
– sorolta érdeklődésünkre a Széchenyi Egyetem Menedzsment Campus központjának vezetője.
Kapcsolódó tartalom
Kitárja kapuit a vállalkozások előtt az egyetem
Dőry Tibor kiemelte, hogy az intézményük azért is fűzi szorosabbá kapcsolatát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, mert a nagyvállalatok mellett a hazai kis-és középvállalkozások versenyképességét, és innovációs készségeit is igyekszik fejleszteni különféle programokkal, kutatásokkal és együttműködések generálásával.

„A most épülő győri tudományos és innovációs parkunkban egy regionális VOSZ vállalkozásfejlesztési iroda is helyet fog majd kapni, ahol a KKV szektor szereplői az egyetemmel való széleskörű együttműködési lehetőségekről, valamint a vállalkozások fejlesztésével, hitelprogramokkal és a Széchenyi Kártyával kapcsolatos információkhoz jutnak” – hangsúlyozta Dőry Tibor, aki kiemelte, hogy az intézmény szakemberei a fenntarthatósághoz kapcsolódó fejlesztéseket is szívügyüknek tekintik.
Kapcsolódó tartalom
Autonóm járművek, drónok, 5G
„A ZalaZone területén autonóm járművekkel és mobilitási rendszerekkel, drónokkal, 5G-vel kapcsolatos kutatásokat folytatunk, és modern technológiákat fejlesztünk. Emellett Győrben épül az egészség technológiai campusunk. Ezek a létesítmények a kisvállalkozók előtt is nyitva állnak”
– részletezte Dőry Tibor, hozzátéve, hogy az egyetem mosonmagyaróvári Albert Kázmér Karán működő szakmai műhelyek tevékenységének fókuszában az agrárdigitalizáció, a precíziós gazdálkodás az egészséges élelmiszer-előállítás és a fenntartható környezet áll.

Legyenek aktívak a hallgatók!
A szakember megjegyezte, hogy tapasztalatai szerint a vállalkozók leginkább egymástól informálódnak, ám most lehetőségük nyílik rá, hogy a gazdasági és a tudományos élet legjelesebb képviselői vértezzék fel őket használható tudással, ezért is számít példaértékűnek és országosan is unikálisnak ez az együttműködés.
„Nagyon fontos közvetítő kapocs az egyetem és a vállalatok között a diákság is. Szándékosan hívom őket hallgatók helyet diákoknak, mert szeretnénk, ha nem hallgatnának, hanem aktívak lennének!”
– hangsúlyozta Dőry Tibor, aki rámutatott, hogy a fiatalok is értékes kapcsolatokkal és a gyakorlatban is könnyen alkalmazható tudással vértezhetik fel magukat a csütörtöki eseményen.