Repülőgép-baleset

Felszállás után lezuhant és a kifutópályának csapódott a repülő, ketten meghaltak

Agrárminisztérium: Komplex vidékfejlesztési csomag készül a kistelepülések számára

Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában – jelentette ki Feldman Zsolt Mosonmagyaróváron, a negyedik alkalommal megrendezett Területfejlesztők Napja szakmai konferencián az AM pénteki közleménye szerint.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Regionális Tudományos Társaság és a Széchenyi István Egyetem által szervezett kerekasztal-beszélgetésen Mayer Gáborral, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős államtitkárával és Goda Pállal, az Agrárközgazdasági Intézet főigazgatójával a vidékfejlesztés eredményeiről és jövőbeli lehetőségeiről beszélt – írták.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a vidéki térségek települései több más mellett kisléptékű infrastrukturális fejlesztéseik, a biomassza lokális energetikai hasznosítása, vagy éppen digitalizációs felzárkóztatásuk terén is segítséghez juthatnak majd.

Feldman Zsolt elmondta, hogy az elmúlt években a Vidékfejlesztési Program forrásai a leginkább hátrányos térségekbe jutottak el a legnagyobb mértékben és arányban.

A támogatásoknak kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy az ezeken a területeken a foglalkoztatásban, gazdasági teljesítményben nagy szerepet játszó agrárvállalkozások az elmúlt időszakban gazdaságilag talpon tudtak maradni, és sok területen előre tudtak lépni – írták.

Kapcsolódó tartalom

Az államtitkár az új KAP forrásainak célterületeivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy elképzelésük szerint – több száz millió eurós keretösszeggel – szeretnék a kisebb vidéki települések infrastrukturális fejlesztéseit segítő pályázatokat újraindítani, amelyek ahhoz kellenek, hogy akár a helyi szolgáltatások minőségét, az önkormányzati intézmények energiahatékonyságát javítsák, vagy lokális energiatermelő kapacitásokat hozzanak létre, például a biomasszára építve, amelyek ezen kisebb települések energiaellátását helyi erőforrásokra alapozva olcsóbbá tenné – mondta az államtitkár.

A további elképzelésekről szólva Feldman Zsolt megemlítette, hogy a forrásokból jutna további külterületi útfelújításokra,

különböző önkormányzati létesítmények fejlesztésére, valamint a digitalizáció gyorsabb térnyerésére.

Elmondása szerint a tervezett „okos falu” program a helyi kistelepüléseken élők életminőségét javító szolgáltatások fejlesztését szolgálná. A pályázati felhívások előkészítése 2023 második felében kezdődik majd – áll a közleményben.

Ajánljuk még