Időjárás

Mindenre fel kell készülni: szél, napsütés és zivatar is vár ránk csütörtökön

EM: Akkumulátoros energiatárolók telepítését támogató program indulhat tavasszal

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) iparági konzultáción mutatta be a korszerű hálózati energiatárolók létesítését ösztönző pályázatot közel száz érdeklődőnek Budapesten – közölte az EM csütörtökön.

A programban a tervek szerint vissza nem térítendő beruházási támogatás és bevételkompenzáció nyerhető el ipari méretű akkumulátorok telepítéséhez és legalább 10 éves üzemeltetéséhez. Az új tárolókapacitások erősítik az ellátásbiztonságot, lehetővé teszik a megújuló energiaforrások kiegyensúlyozottabb, a fogyasztáshoz jobban igazodó hasznosítását is – írták.

A pályázati kiírást a közlemény szerint az ágazati szereplők, vállalkozások észrevételeinek figyelembe vételével véglegesítik.

A gazdasági társaságoknak szóló felhívás 62 milliárdos keretösszeggel és tavasz végi benyújtási határidővel a közeljövőben megjelenhet.

A beruházások fizikai befejezésének határideje a projekt megkezdésétől számított két év, de legkésőbb 2025 nyara. A nyertes vállalkozás az energiatárolót köteles legalább részben a kiegyenlítési energia piacon használni, tíz évig üzemben tartani, a műszaki és gazdasági tapasztalatokról évente beszámolni – közölték.

Az EM közel azonos keretösszeggel tervezi támogatni a villamosenergia-rendszerüzemeltetőt és a hálózati elosztókat is a tárolókapacitások kiépítésében.

A helyreállítási alap forrásaiból így összesen 120 milliárd forint hasznosulhat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiagazdaság megvalósítását, a zöld és digitális átállást, Magyarország energiaszuverenitásának megteremtését egyaránt előmozdító beruházásokban – tették hozzá.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még