Aktuális

Külügyminiszter: Kiszabadult a fogságból Katolikus Karitásznak dolgozó, elrabolt orvosnő

Az atomenergiára is kiterjedő szankció súlyos ellátásbiztonsági problémát fog okozni

| Szerző: hirado.hu
Egy újabb, az atomenergiára is kiterjedő szankciós csomagról tárgyalhatnak hamarosan Brüsszelben. Szakértők szerint – mivel Oroszország látja el atomenergiával Európa nagy részét – az intézkedés komoly áramellátási gondokhoz vezethet. A magyar kormány továbbra is azonnali béketárgyalásokat és a szankciók eltörlését tartja szükségesnek a recesszió elkerüléséhez.

Még csak sajtóértesülések vannak a tervezett szankciós csomagról. Annyit lehet látni, hogy az ütemterv szoros, mert az Európai Bizottság azt szeretné, hogy ha a tizedik szankciós csomag már február 24-ig hatályba lépne – mondta Hortay Olivér. A Századvég Konjunktúrakutató energia- és klímapolitikai üzletágvezetője szerint a hétfői Külügyi Tanácsülést követően többen úgy nyilatkoztak: Brüsszel a javaslatcsomagot már a héten az asztalra szeretné tenni, hogy a tagállamok megállapodhassanak róla. Több olyan információ is van, amely szerint Brüsszel megint szorgalmazza a nukleáris együttműködések tiltására vonatkozó intézkedéseket.

Frans Timmermans brüsszeli biztos az ukrán miniszterelnöknek néhány hete megígérte, hogy a tizedik szankcióban már az atomenergiát is érinteni fogják.

Hortay Olivér rámutatott: az ötlet nem újkeletű. A kilencedik szankciós csomag tárgyalása során már Lengyelország és a Balti államok is javasolták, hogy tág értelemben valamennyi nukleáris együttműködést, tehát a fűtőelemek beszerzését és az új atomerőművi együttműködés indítását is meg kéne tiltani.

A Századvég Konjunktúrakutató energia- és klímapolitikai üzletágvezetője kifejtette: a nukleáris fűtőelemek terén Oroszország az Európai Unió legnagyobb beszállítója. De nemcsak az EU-nak, hanem az Egyesült Államoknak is. Műszakilag ezek az elemek bizonyos létesítményekben egyáltalán nem, más létesítményekben pedig csak korlátozottan helyettesíthetők.

Ha egy ilyen típusú szankció bevezetésre kerülne, akkor az súlyos ellátásbiztonsági problémát okozna szerte az EU-ban. Itt ugyanis még az olajnál is erősebb műszaki korlátok vannak, hiszen az atomenergiában vannak olyan létesítmények, amelyeknél nem lehet másfajta fűtőelemet használni, csak olyat, amilyenre tervezték.

Az EU a villamosenergia igényének negyedét atomerőművekből látja el. Sok atomerőmű működik orosz fűtőelemmel. Ha a meglévő készletek egy ilyen büntető intézkedést követően kifogynak, ezek az erőművek nem tudnak működni. A javaslat másik oldalát is érdemes megvizsgálni. Azt, hogy mit okozna Oroszországnak. Az Orosz energiaexportból származó árbevételnek mindössze néhány százalékát adják a fűtőelemek. A szankcióknak nem lenne tehát nagy hatása. Alighanem ennek köszönhető, hogy márciusban, amikor az Egyesült Államok a kommunikáció szintjén teljes energia-embargót hirdetett Oroszországgal szemben, az intézkedéscsomagba nem emelte be a nukleáris együttműködést. Az Egyesült Államok tehát továbbra is vásárol Oroszországtól.

A The Washington Post az USA legolvasottabb lapja. Fontos, hogy mi jelenik meg ott.

Múlt hét pénteken vezércikként olvashattuk azt az írást, amely nagyon erősen próbálta presszionálni az Európai Uniót az atomenergia szankcionálásának irányába.

A cikkben azonban nem esik arról szó, hogy mindezt az Egyesült Államok nem tette meg. Hortay Olivér szerint kérdés, hogy az Európai Unió vezetői mennyire lesznek képesek ellenállni ennek a nyomásnak. A kilencedik szankciós csomagnál azt láttuk, hogy Magyarország nyíltan kiállt az atomenergetikai együttműködést tiltó szankció ellen, de voltak más tagállamok is, például Franciaország vagy Szlovákia, amelyek szintén nem támogatták az intézkedést. Vannak olyan országok, és Magyarország is ilyen, melyeket közvetlenül is nagyon súlyosan érintene egy ilyen büntető intézkedés, hiszen a paksi atomerőmű orosz fűtőelemmel működik, ráadásul a Paks II beruházáshoz is szükséges lesz az oroszokkal való együttműködés.

Mivel az európai villamoshálózat integráltan működik, a tagállami piacok nagyon szorosan összekapcsolódnak, ezért egy ilyen típusú büntetőintézkedés következménye az egész közösséget hátrányosan érintené

– mondta Hortay Olivér.

A Századvég Konjunktúrakutató energia- és klímapolitikai üzletágvezetője szerint tavasszal az Európai Unió szankciópárti vezetői arról beszéltek, hogy a szankciókkal Oroszország térdre kényszeríthető és a háború gyorsan lezárható. Amikor láthatóvá vált, hogy ez nem történik meg, akkor ahelyett, hogy változtattak volna a korábbi, szankciópárti álláspontjukon, elkezdték átkeretezni a történetet. Azzal érveltek, hogy Oroszországot meg kell büntetni. Az amerikai pénzügyminiszter azt mondta, hogy bizonyos szankciókat a háborút követően is fenn kell tartani.

A probléma csak az, hogy ezeknek az elképzeléseknek nincs társadalmi legitimitása. Hortay Olivér kijelentette: „a Századvéggel az elmúlt hónapokban készítettünk egy nagy, európai közvéleménykutatást, és egyértelműen kiderült, hogy az emberek mielőbbi békét szeretnének és nem szankciókat”.

Ajánljuk még