Aktuális

Orbán Viktor: Ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy mi akarunk

Másfélszeresére nőtt a népszerű autómegosztó flottája

A GreenGo flottája tavaly több mint ötven százalékkal 500 autóra nőtt, szolgáltatási területe 100 négyzetkilométerre bővült, bérlési ideje megduplázódott és a cég ügyfelei a kölcsönvett gépjárművekkel kétszer annyi kilométert tettek meg, mint az előző évben – közölte az autómegosztó szolgáltató hétfőn.

Felidézték, hogy a munkaadók a közösségi autómegosztást a hatályos adójogszabályok értelmében adó- és járulékmentesen biztosíthatják alapbéren felüli juttatásként.

A felhasználók az elektromos flotta használatával tavaly több mint 1300 tonna extra szén-dioxid kibocsátásától mentesítették Budapest levegőjét – mutattak rá.

A cég ügyfelei elsősorban bevásárlásra, kirándulásra és Budapest közeli fürdőhelyek felkeresésére használták a szolgáltató gépjárműveit a közlemény szerint.

A GreenGo nettó árbevétele 2021-ben 658 millió forintot tett ki, ami a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint 18,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 553 millió forintot. A cég adózott vesztesége 903 millió forintra nőtt tavalyelőtt a 2020-as 672 millió forint veszteségről.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még