Aktuális

Putyin: Amerikai Patriot rendszer lőtte le az ukrán hadifoglyokat szállító orosz repülőgépet

A szankciók ellenére nőtt a magyar exportteljesítmény

| Szerző: hirado.hu
A FÁK-térségbe irányuló hazai export ugyan brutális sebet kapott a fegyveres konfliktus és a szankciók miatt, viszont összességében nőtt a magyar exportteljesítmény – derül ki a Világgazdaságnak a HEPA friss jelentését bemutató elemzéséből.

Annak ellenére, hogy a magyar exportteljesítmény nőtt mintegy 4,9 milliárd euróval, átszámítva nagyjából 2000 milliárd forinttal, romlott a kereskedelmi egyenleg egyetlen félév leforgása alatt, a tavalyi második félévben a 2021-es első félévhez képest – írja a Világgazdaság a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) friss jelentésére hivatkozva, amelyben Magyarország exportteljesítményét vizsgálták.

Kereskedelmi tendenciák

A HEPA jelentésben 2021–2022-es időszak első három félévének kereskedelmi tendenciáit vizsgálták. Ennek során állapították meg, hogy a teljes külkereskedelem értéke 2022 első félévében jelentős mértékben, 16,2 százalékkal emelkedett 2021 második félévéhez képest. Az export értéke 2021 két félévében stagnált, majd 2022 első félévében 15,9 százalékkal növekedett, és megközelítette a 70 milliárd euró értéket.

Ezzel párhuzamosan az import értéke 2021 második félévében 8,77, és 2022 első félévében 16,6 százalékkal növekedett. Az elmúlt három félév alapvető folyamatai arra mutatnak rá, hogy a magyar cserearányok gyors romlásnak indultak, elsősorban az energia- és gázárak drasztikus emelkedése miatt. A termékkereskedelmi egyenleg ennek megfelelően már 2021 második felében negatívba fordult (mínusz 1,66 milliárd euró), és tovább romlott 2022 első fél évében (mínusz 2,31 milliárd euró).

A rezsi mindent visz

A rezsi mindent visz: az import tekintetében a legnagyobb importérték-növekedés a villamos energia, valamint a gáz- és az olajtermékek esetében történt az egész időszakra vonatkozóan. Az áram esetében 420, a gáz- és olajtermékeknél 275 százalékos volt az emelkedés. További tetemes, 150-200 százalékos importérték-növekedés következett be a műszerek, olajok (élelmiszer), fémipari termékek, gabonafélék, zöldség és gyümölcs kategóriájában.

Növelte exportteljesítményét az agrárium

A HEPA által létrehozott exportágazati kategóriákon belül továbbra is az elektronika és a villamos berendezések (28,9 százalék), valamint a járműipar (18,6 százalék) rendelkeztek a legnagyobb exportrészaránnyal 2022 első félévében. A 2021-es második félév és a 2022-es első félév között az ágazatok átlagos exportérték-növekedése 15,9 százalék volt.

 

Magyar tarka fajtájú teheneket hajtanak a Szigetközi gulyahajtáson Dunaszegen 2022. május 28-án. MTI/Krizsán Csaba

Átlag felett tudta növelni exportteljesítményét az agrárium,

  •  az agráripar 60,
  •  a primer mezőgazdaság és állattenyésztés 31,2,
  • az élelmiszeripar 25,7 százalékkal.

Átlag körüli növekedést ért el az elektronika (15,7 százalék), a vegy-, gumi- és műanyagipar (15,3 százalék), valamint a gépipar (14,9 százalék). Átlag alatti exportérték-növekedést ért el a fémipar (13,2 százalék), a könnyűipar (12,9 százalék) és az egészségipar (8 százalék). Számottevően csökkent az exportértéke az egyéb feldolgozóiparnak (mínusz 20,9 százalék).

A HEPA az idei első hat hónapban az ágazati teljesítményeken belüli alágazati eredményeket is vizsgálta. Ebből pontosabb kép rajzolódik ki az export fejlesztési irányainak azonosításában.

Szárnyal a műtrágya- és a vegyszeripar

Külön ki kell emelni a műtrágya és vegyszer aliparág 84,4 százalékos exportnövekedését. Az energiaválság következtében jócskán megnövekedtek a műtrágya előállítási költségei, és hiány keletkezett belőle az európai piacokon és Magyarországon egyaránt. Ennek ellenére a műtrágyatermékek kiviteli értékében jókora növekedés volt tapasztalható (83,8 százalék).

Kapcsolódó tartalom

Nyolc partnerország esetében is magasabb volt a műtrágyaexport értéke 10 millió eurónál: Románia, Szerbia, Szlovákia, Horvátország, Ausztria, Olaszország, Németország, Csehország. Ezek közül Horvátország (357,5 százalék), Szerbia (319,4 százalék), Olaszország (219,2 százalék), Ausztria (191,1 százalék) és Németország (89,3 százalék) esetében volt átlag feletti az exportnövekedés az előző fél évhez képest.

Magyarország top 10 exportpiaca

A magyar kereskedelem irányaiban nagyobb változás nem történt. Az export döntő részét lefedő EU részesedése 75,6-ről 76,8 százalékra emelkedett. Továbbra is Európa (EU27, illetve EU27-en kívüli európai országok) jelenti a magyar export fő irányát 89,1 százalékos aránnyal. Ázsia részaránya 2022 első fél évében 4,8 százalék volt, míg az amerikai kontinens országai 4,9 százalékot képviseltek. A maradék két kontinens részaránya a kereskedelmen belül 1,2 százalék volt. Exportértékben a második legnagyobb növekedés az EU után Amerika esetében történt, közel 718 millió eurós növekedéssel.

Magyarország top 10 exportpiacát tekintve a legkiemelkedőbb változás az előző fél évhez képest az, hogy az Egyesült Államok bekerült ebbe a kategóriába mint egyetlen Európán kívüli ország, kiszorítva az Egyesült Királyságot. A másik változás, hogy a 7. és a 8. helyen Franciaország megelőzte Csehországot. A top 10 ország részesedése a teljes exportból minimálisan növekedett, 65,8 százalékról 66 százalékra.

Németország a legnagyobb kereskedelmi partner

Továbbra is Németország a legnagyobb kereskedelmi partner, bár részaránya 25,2 százalékra csökkent a 2021 első félévi 26 százalékról. A többi kilenc exportpiaci célország részaránya 3,5–5,8 százalék között mozgott. Németország után a legnagyobb kereskedelmi partner országcsoport a Kárpát-medencei és a V4-országok, amelyek részaránya az előbbieknél a 2021. második féléves 23,5 százalékról 23,6 százalékra, az utóbbiaknál pedig 13,5 százalékról 13,7 százalékra növekedett 2022 első fél évében.
Az Egyesült Államokba irányuló export harmadával (33,3 százalékkal) növekedett az előző fél évhez képest. Ehhez elsősorban a járműipar járult hozzá, ami önmagában 180 százalékos pluszban zárt.

Nagyot ütöttek az orosz szankciók

A legnagyobb visszaesést elszenvedő FÁK-térségen (Független Államok Közössége; szovjet utódállamok laza együttműködése, konföderációja) belül Tádzsikisztánba 88,9, Türkmenisztánba 43, Fehéroroszországba 31,1, Oroszországba pedig 23,5 százalékkal esett vissza az export.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben 2022. október 21-én, miután az uniós tagállamok vezetői megállapodásra jutottak az energiaárak leszorításáról. MTI/EPA/Olivier Hoslet

A negatív folyamatban értelemszerűen fontos szerepet játszottak a fegyveres konfliktus és a háborúval kapcsolatos szankciók.

Oroszország esetében az exportértékből legalább 10 százalékkal részesedő iparágak közül

  •  az elektronika 60,8,
  •  a gépipar 46,4,
  •  a papíripar 42,1,
  •  a könnyűipar 41,4,
  •  a vegy-, gumi- és műanyagipar 37,4,
  • az élelmiszeripar 26,1 százalékkal esett vissza.

Igaz, a teljes exporton belül a FÁK-térség aránya nem jelentős, illetve növekedett viszont a kivitel a mezőgazdaság és az állattenyésztés (168,3 százalék), az agráripar (35,2 százalék) és az egészségipar (31,7 százalék) esetében. Nem meglepetés, hogy a háború miatt jelentős visszaesés történt az ukrajnai exportértékben is, egészen pontosan 33,8 százalékos csökkenés állt be – jegyzi meg a Világgazdaság cikkében.

(A kiemelt kép illusztráció.)

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még