Időjárás

A reggeli csúcsforgalom ideje alatt csaphat le az ónos eső, de jön a havazás és a jégpáncél is

Még több vállalkozás igényelhet rezsitámogatást az államtól

| Szerző: hirado.hu
Még több vállalkozás igényelhet rezsitámogatást az államtól, ha megvédi a munkahelyeket és növeli az energiahatékonyságát. A kormány ugyanis kiterjesztette a kis- és közepes vállalkozások energiatámogatását. Idén 100 milliárd, jövőre pedig 100-120 milliárd forint támogatási összeg áll majd a kkv-k rendelkezésére – hangzott el az M1 híradójában.

Ajtókat és ablakokat gyárt ez a nyíregyházi családi vállalkozás, 11-en dolgoznak a cégnél. Minden eszköz árammal működik. De a mintegy 800 négyzetméteres üzem felfűtése is költséges.

Csak a gázszámla például a korábbi tízszeresére duzzadt a cégnél. A kormány azért, hogy támogassa az energiaválság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, egy 11 pontos akciótervet dolgozott ki. Ennek része a feldolgozóipari KKV-kat segítő, két részből álló, energiaköltség- és beruházás-támogatási program.

„Mi is igénybe szeretnénk venni. Ez azt jelenti, hogy a 2021-hez képest megnövekedett energiaköltségünknek a felét visszakapjuk, illetve a B komponensben pedig egy napelemes rendszert szeretnénk majd betenni” – nyilatkozta az M1-nek Groska Erika, az említett nyíregyházi családi cég vezetője.

Az állam a nagy energiafelhasználó cégektől átvállalja az október, november és december havi rezsitöbbletük felét, ha a pályázók megőrzik a munkahelyeket és 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást hajtanak végre.

A programban idén 100 milliárd forint áll a KKV-k rendelkezésére. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben 75 milliárd forint juthat a működési költségnövekedés kompenzálására, és további 25 milliárd forintot kaphatnak a cégek energiahatékonysági beruházásaikhoz. A támogatási keretösszeg pedig tovább emelkedik.

Emellett maradnak a Széchenyi-hitelek és a kamatstop is segíti a kisebb cégeket. A támogatásokra nagy szükség van, a kkv-k ugyanis egy friss felmérés szerint az inflációnál alacsonyabb, 8,3 tized százalékos bevétel- és 3.3 tized százalékos nyereségnövekedéssel számolnak.

Míg az előző negyedévben azt láttuk, hogy a cégvezetők 12 százalék fölötti bővüléssel számoltak, az akkori inflációs környezetben ez egy növekedés, reálértéken növekedést jelentett, most viszont, hogy az infláció várakozás 13 százalék fölé emelkedett, így a tervezett 8 százalék körüli növekedés az valójában reálértéken csökkenést jelent” – nyilatkozta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A kormány – a nagyvállalatokat is segítő Gyármentő Programon túl -januárjától 100-100 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő Garancia-és Hitelprogramot is indít.

Szakértők szerint a kormányzati támogatások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar beruházások volumene és a foglalkoztatottság magas szinten maradjon, és a GDP is növekedjen.

A kiemelt képünk illusztráció.

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még