Aktuális

A spanyolokkal találkozik a vb- negyeddöntőben a női vízilabda-válogatott

Jó hír! Tovább bővülhet az árstopos termékek köre

| Szerző: hirado.hu
Bővülhet az árstopos termékek listája a következő hetekben – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök arról beszélt: a nemzeti konzultáció azért is fontos, hogy mindenki rájöjjön, veszélyben van. A magas árak mögött ugyanis jelentős részben a szankciók állnak. Orbán Viktor kiemelte, a cél az, hogy a jövő év végére egy számjegyű legyen az infláció, ezért döntenek majd a lista bővítéséről, a kis- és közepes vállalkozásokon pedig kamatstoppal segítenek – hangzott el az M1 péntek esti Híradójában.

Az élet minden területén tapasztalható magas árak és az infláció mögött jelentős részben a szankciók állnak, amelyek veszélyt jelentenek a lakosságra és a cégekre is – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

„A boltban azért vagyunk veszélyben, mert magas árat kell fizetni, a kormány ezt nem is nézi ölbe tett kézzel, nekünk mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az inflációt csökkentsük.  Talán korábban is elmondtam, hogy 2023 végére mindenképpen el kell érnünk, hogy Magyarországon az infláció egy számjegyű legyen” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor kiemelte: a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy fellépjen az inflációval és a szankciókkal szemben – ennek az egyik eszköze a nemzeti konzultáció.

„Ha nem lennének szankciók, mondjuk holnap reggel egy tündér varázsütésre ezeket megszüntetné, akkor azt tapasztalnánk, hogy az árak is, mármint az infláció mértéke, az áremelkedés mértéke is legalább a felére, de talán még nagyobb mértékben is azonnal csökkenne”

– húzta alá a kormányfő.

A mostani nemzeti konzultáció a tizenkettedik, a kérdőíveit névre szóló borítékokban hetek óta viszik a postások a nyolcmillió címzetthez. A válaszokat december 9-ig ingyenesen lehet visszaküldeni, de az interneten is lehet majd válaszolni a kérdésekre.

A nemzeti konzultációban arról kérdezik az embereket, hogy egyetértenek-e az olajszankciókkal, a gázszállítások korlátozásával, illetve mit gondolnak a nukleáris fűtőelemekre vonatkozó szankciókról. A szankciós politika célkeresztjében álló paksi atomerőmű bővítéséről is véleményt lehet mondani. Európában elsőként a magyarokat arról is megkérdezik, hogy egyetértenek-e a turizmust korlátozó szankciókkal. Végül az élelmiszerárak emelkedését okozó szankciókról kérdezik a válaszadókat.

Az emelkedő élelmiszerárak ellen már februárban bevezette az árstopokat a kormány, garantálva, hogy a lakosság a piacinál jóval kevesebbet fizessen bizonyos élelmiszerekért.

A lakosság védelmében hamarosan újabbakkal bővíti a kormány az árstop alá eső termékek listáját – jelentette be Orbán Viktor. Jelenleg a kristálycukorra, a búzafinomlisztre, a napraforgó-étolajra, a sertéscombra, a csirkemellre és a 2,8 százalékos UHT-tejre érvényes az árstop.

A cégek meg úgy vannak veszélyben, hogy a magas energiaárak miatt leromlik a versenyképességük” – mutatott rá a miniszterelnök.

A cégeket is segíteni kell, mert ha romlik a versenyképességük, akkor  munkahelyek szűnhetnek meg, amit meg kell akadályozni – mondta Orbán Viktor. Ezért a kormány úgy döntött, hogy a vállalkozásokat kamatstoppal védi.

„Védjük a kis- és középvállalkozókat a nagyon magas kamatszinttel szemben. És ahelyett, hogy 20 százalékig menne fel a hiteleik kamata, most húzunk egy határt és ezt valahol 7,7–8 százalék  közötti kamatszinten megállítjuk. Ennek költsége van, mert valakinek ezt a különbözetet majd ki kell fizetni. Úgy döntöttünk, hogy a bankoknak kell majd kifizetni”

– közölte a miniszterelnök.

A kamatplafon november 15-től lép életbe, és fél évig biztosan érvényben marad – mondta Orbán Viktor.

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még