logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

TIM: Feldolgozóipari kkv-k kaphatnak rezsitámogatást

A feldolgozóipari ágazatokban tevékenykedő, energiaintenzív kis- és középvállalkozások számára indul októberben a megemelkedett gáz- és áramköltségek támogatását célzó program – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.

Kutnyánszky Zsolt a zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésekre elnyert, 3,9 milliárd forint keretösszegű projekt nyitórendezvényén beszélt arról, hogy a feldolgozóipari kkv-kat segítő program két elemből áll majd.

Az első elem a 2021. és a 2022. negyedik negyedéve közötti áram- és gázszámlák növekményének felét finanszírozza, a másik része pedig energiahatékonysági beruházásokat támogat. Az első komponens kerete 75 milliárd forint, egy-egy kkv 500 ezer euró értékig nyújthat be pályázatot – jelezte az államtitkár.

Jelezte, hogy nagyvállalatok számára ugyancsak terveznek hasonló programot, illetve arra is készülnek, hogy ha csökken a foglalkoztatottság, akkor újabb munkahelymentő akcióterv indul. Mindezek részletei azonban még kidolgozás alatt állnak.

Kutnyánszky Zsolt úgy fogalmazott: rendkívüli időket élünk, a szomszédban dúló háború, a magas infláció és az elhibázott uniós szankciók miatt Magyarország annak ellenére kihívás előtt áll, hogy a fundamentumai stabilak. A kőolaj és a földgáz ára “rakétaszerűen” emelkedett. A kormány azon dolgozik, hogy tompítsa a külső hatásokat, illetve meg tudja tartani az eddig elért eredményeket.

Kifejtette: 2015-höz képest 124 százalékkal nőtt Magyarország ipari termelése, miközben az Európai Unió átlaga 130 százalék.

Magyarországon 2010-ben 60 százalék volt a 20 és 64 év közötti korosztály foglalkoztatási rátája, ami mára 79,8 százalék, magasabb mint a 74 százalékos uniós átlag. A munkanélküliség a második negyedévben 3,2 százalékra mérséklődött, míg az uniós átlag 6 százalék volt. A magyar foglalkoztatási adatok alapján 2010 óta több mint egymillió ember jutott munkához, az állásban lévők száma elérte a 4,7 milliót – részletezte.

Az államtitkár a zalai adatok között említette, hogy 2010-ben 58,1 százalék volt a foglalkoztatottak aránya – az országos 57 százalékkal szemben -, az idei második negyedévben pedig 73,4 százalék az országos 74,3 százalékhoz képest. Nyáron kisebb megtorpanást jelentett az adatok folyamatos javulásában, hogy Nagykanizsán bezárt egy nagy gyár.

Arról is beszélt, hogy a zalai munkanélküliségi adatok nagyjából mindig az országos átlag alatt voltak, 2010-ben 11,6 százalék, az idei második negyedévben pedig 3,1 százalék, egy tized százalékkal alatta az országos adatnak. Országos szinten mindössze 74 ezren dolgoznak közfoglalkoztatottként, Zalában 1600-an.

A megyében élők átlagkeresete mindig alacsonyabb volt az elsősorban a kiugró budapesti adatok miatt magasabb országos átlaghoz viszonyítva. A magyarországi 505 ezer forintos bruttó átlagkeresethez képest a zalaiak átlagosan 405 ezer forint jövedelemhez jutnak, ez az adat pedig a 14. helyet jelenti a megyék között.

Kutnyászky Zsolt kitért arra is, hogy a kormányzat több munkaerőpiacot segítő intézkedést hozott, köztük van a nyári diákmunkaprogram, amelyben idén több mint 26 ezer fiatalt foglalkoztattak, ebből 576-ot Zalában, 81,4 millió forintos támogatással. Zalaegerszegen 180 férőhelyes munkásszálló kialakításához 360 milliós támogatást biztosítottak, a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépéshez pedig 518 zalai munkavállaló 85,2 millió forint hozzájárulást kapott.

EU-s forrásból zajlik a felnőttképzésekre és belső képzésekre kiírt program, amelynek 15 milliárdos, még elérhető keretéből Zalában 344 munkavállaló képzéséhez 48 milliós támogatást nyertek. A megyében az ukrán állampolgárok munkavállalását segítő intézkedéscsomagból 833 dolgozó után 352 millió forintot kaptak a nyertes vállalkozások – sorolta az államtitkár.

Végül arról is beszámolt, hogy a megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésekre országosan 73 milliárd forint forrás biztosítanak, ebből Zalában 3,9 milliárdból valósul meg a hatéves program. Ennek a megyében négy célcsoportja van, így az 50 év felettiek, a rossz közlekedésű településeken élők, vagy az inaktívak és az ingázást vállaló, magasan képzett álláskeresők számára nyílik támogatási lehetőség.

Ajánljuk még