logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Támogatási programot indít a kormány az energiaintenzív termelő kis- és közepes vállalkozások számára

A kormány támogatási programot indít az úgynevezett energiaintenzív termelő kis- és közepes vállalkozásoknak. Erről a gazdaság-fejlesztési miniszter beszélt a Kormányinfón – számolt be róla az M1 Híradója.

 

Nagy Márton azt mondta: azok a feldolgozóipari kkv-k, amelyek energiaköltsége 2021-ben elérte a nettó árbevételük 3 százalékát, október 1-től három hónapig pályázhatnak az áram- és gázszámlájuk növekményének 50 százalékos támogatására. Hozzátette: emellett egy beruházás-támogatási program is indul a  kis- és középvállalkozások (KKV) energia-hatékonysági beruházásaihoz.

Kapcsolódó tartalom

A feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat célozza a támogatás, amely október 1-én indul és 2023 végéig tart. Két fontos eleme van, az első a működési költségek, a második a beruházások támogatása.

A működési költségek finanszírozása azt jelenti, hogy 3 hónapra, októberre, novemberre és decemberre a kormány kifizeti a számlában keletkezett növekmények 50 százalékát.

Tehát a tavalyi évhez viszonyított árnövekedés felét a költségvetés állja gáz és áram esetén. A beruházási támogatás keretében a Széchenyi Hitelprogramban az önerőt támogatja a kormány az energiahatékonyságot célzó beruházások tekintetében. A kormány cserében azt várja el, hogy a foglalkoztatottak száma a jelenlegi szint 90 százaléka alá ne csökkenjen.

Ezek mellett a kormány tárgyal egy gyármentő programról is, melynek keretében energiaintenzív gyárak energiahatékonyságot célzó beruházásait támogatnák.

A kormány ezen kívül tervez egy új munkahelyvédelmi akciótervet is, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben támogassák a munkahelyek megőrzését. A döntésekről, amint megszületnek, be fog számolni a kormányzat.

„A KKV-któl azt kérjük, hogy a munkahelyeket őrizzék meg. Viszont ennek fényében is azt kérjük tőlük, hogy az általuk foglalkoztatott embereket, illetve ennek számát tartsa meg 90 százalékban. Tehát megnézzük lényegében 2021 végén, illetve jelenleg a foglalkoztatotti létszámot, és azt várjuk el 2023 végével, 90 százalék alá ne csökkenjen a foglalkoztatottak száma a jelenlegi szinthez képest” –  mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még