logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó Péter: Ideológiával fűteni egyelőre még nem lehet

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter interjút adott az Atv.hu-nak. A politikus többek között elmondta véleményét az új amerikai nagykövetről, David Pressmanről, illetve a Paks II beruházás körüli késlekedésről, fejleményekről, és természetesen kitért a Gazprommal kötött, legfrissebb megállapodásra is.

A miniszter szerint hazánk energiaellátása biztosított, Európában a téli időszakra leginkább Magyarország van felkészülve, ahogy a koronavírussal kapcsolatos védőoltások beszerzésében is élen járt a kabinet. Szijjártó Péter a Gazprommal kötött újabb megállapodással kapcsolatban kiemelte, hogy

„nevezhetnek a Gazprom bármijének, csak az embereknek legyen fűtés”,

és éppen ezért a megállapodás nem ideológiai vagy politikai kérdés, hanem gyakorlati.

Kifejtette: „A probléma az, hogy az energiaellátás nem ideológiai, sem pedig politikai kérdés, ez tisztán fizikai, illetve matematikai kérdés. Fizikai abból a szempontból, hogy rendelkeznünk kell egy forrással, amelyhez valamilyen infrastruktúra módján hozzáférünk, másrészről pedig matematikai kérdés, mert egy volument meg kell vásárolnunk. Tehát a földgáz megvásárlása vagy a földgáz eredete sem politikai állásfoglalás, hanem egy kőkemény, életbevágóan fizikai valóság.

Lehet ideológiákat gyártani, de ideológiával fűteni egyelőre még nem lehet.”

Mennyi az annyi?

A gáztározók töltöttségi szintjére vonatkozó kérdésre Szijjártó Péter elmondta: az egy dolog, ha valakinek kisebb tárolókapacitásai vannak és az arányaiban nagyobb számot mutat. „Tehát, ha valakinek van egy nagy tárolókapacitása és abba sokat beletesz, az arányaiban lehet, hogy kisebbet mutat, mintha valakinek van egy kis tárolója és azt telerakja.”

A miniszter reagált Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester azon nyilatkozatára, miszerint egyre drágább az energiabeszerzés. „Fontos kérdés, hogy minden önkormányzati intézményben, iskolában, óvodában legyen elég gáz ahhoz, hogy a gyerekeknek ne hidegben kelljen ott lenniük, a kormány és az érintett minisztériumok minden segítséget meg fognak adni a bajba jutott településeknek” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Arról a vélelemről is beszélt, miszerint Magyarország többet fizet a gázért, mint mások.

„Az egy politikai lufi, hogy mi vesszük a legdrágábban.

De mondjanak egy számot, hogy mi mennyiért vesszük, mennyiért veszik a többiek, és akkor megnézzük, hogy ez igaz-e.”

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra is, „hogy ma nem nemzetközi energiapiac van, hanem van egy ilyen vásártér, ahol valahol valamikor éppen vagy van gáz, vagy nincsen, és az ár nem kereskedelmi alapon jön ma létre, hanem egy attól teljesen független, háborús logika alapján. Sajnos ezt látni kell. Tehát nem piacgazdaság van ma a nemzetközi energiatérben, hanem háborús gazdaság, ezért fogalmunk sincs, hogy hogy alakulnak az árak az elkövetkezendő időszakban”.

Kapcsolódó tartalom

A Gazprom Magyarország tekintetében megbízható

A Gazprom megbízhatóságát firtató kérdése a külügyminiszter azt mondta, hogy „eddig megbízható volt a Gazprom Magyarország tekintetében, igen.

Azt kell látni, hogy ma a déli szállítási útvonalon teljes mértékben mindennap megérkezik a szerződéses mennyiség.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az északi és a nyugati szállítási rendszereken milyen nehézségek vannak, de ott is gyakorlatilag a szerződéses mennyiség 40 százaléka megérkezik, ami a legmagasabb arányok közé tartozik. Összességében a déli mennyiség sokkal nagyobb, ezért nagyjából a szerződéses mennyiség 88-90 százaléka mindennap megérkezik”.

Az Északi Áramlattal kapcsolatos leállásokról Szijjártó Péter elmondta, hogy

„jó volt az, hogy szembementünk mindenfajta nemzetközi nyomásgyakorlással – nyugati szankciós fenyegetésekkel is –, és megépítettük a Török Áramlat gázvezetéket.

Ha azt nem építettük volna meg, akkor ma Magyarország térdre kényszerülne a jelenlegi energiapiaci helyzetben, mert nem kapnánk meg, csak a mostani mennyiségnek körülbelül a 10–15 százalékát”.

A 700 millió köbméternyi plusz gáz beszerzése kapcsán úgy fogalmazott, „a 732 millió köbméter beszerzéséről a szélrózsa mindkét domináns irányában tárgyalok, tehát keletre és nyugatra is. Nagyon precízen fogalmaztam Moszkvában is, ahol elmondtam, hogy

732 millió köbmétert ma a piacról nem lehet megvenni, ha figyelmen kívül hagyjuk az orosz forrásokat. Tehát részben orosz, de részben más nyugati kereskedői forrásból szeretnénk megvásárolni ezt a mennyiséget,

és jól is állunk”.

Energiaügyi csúcs

Jövő héten, szeptember 9-ére sürgős uniós energiaügyi csúcsot hív össze a cseh EU soros elnökség a jelenlegi energiaválság megvitatására. Ennek kapcsán Szijjártó Péter elmondta, hogy a javaslatok áttekintése után lesz magyar álláspont, méghozzá annak mentén, hogy az szolgálja-e Magyarország érdekeit, vagy sem.

Magyarország önálló javaslattal nem készül, de

„ha lesz egy konszolidált javaslat, meg fogjuk nézni, komolyan fogjuk venni, végig fogunk menni rajta, és ha az nekünk kedvező lesz, támogatjuk, ha nem, akkor meg nyilván nem.

Nincs ebben csoda. Ha olyan javaslatot terjesztenek elő, ami nekünk hátrányos, azt nyilván nem fogjuk támogatni. De itt még nem tartunk, mert nem tudjuk, hogy mi van pontosan a javaslatban”.

Megérkezett az új amerikai nagykövet

Szijjártó Péter az új amerikai nagykövetről, David Pressmanről kiemelte, hogy a diplomata eddig tiszteletlen módon nyilatkozott Magyarországról, és annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben ezek a hazánkat támadó nyilatkozatok elmaradnak, és a két ország közötti jó viszony fenntartása érdekében hatékonyan tudnak együtt dolgozni.

„Aki jó szándékkal áll hozzánk, azzal mi mindig megtaláljuk a közös hangot.

Őszintén remélem, hogy az új amerikai nagykövet is jó szándékkal áll hozzánk, és akkor biztos nem lesz semmi baj” – szögezte le a tárcavezető.

Paksi bővítés

Paks II kapcsán kifejtette: „A létesítési engedélykérelem 400 ezer oldalt tartalmazott, és az engedélyezési hatóságnak folyamatosan voltak kérdései és hiánypótlásra történő felszólításai. Legitim módon – tekintettel arra, hogy nem egy biciklitároló építési engedélyéről beszélünk, hanem egy nukleáris erőműéről, aminél komolyabb biztonsági feltételeknek ma épületnek nem kell megfelelnie. Amit én tettem május óta, az volt, hogy sokkal gyorsabb munkát kértem és vártam el a Paks II. nevű cégtől.”

Kijelentette: „Tehát folyamatos párbeszéden, fontos konzultáción alapuló, gyors munkára utasítottam a Paks II-t, és ezt kértem a Roszatomtól is, és mindkét helyen megértésre találtak a szavaim.”

A politikus hangsúlyozta, hogy

most értelemszerűen a beruházással kapcsolatos intézkedések felgyorsítása lesz az elsődleges feladat.

Ajánljuk még