logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

KSH: Hat és fél százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye. Az első fél évben a gazdaság teljesítménye 7,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők alacsonyabb, 6,1 százalékos éves, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,4 százalékos GDP-növekedést vártak. A növekedéshez leginkább az ipar és a piaci szolgáltatások járultak hozzá.

Az iparon belül különösen az élelmiszeripar és a villamos berendezések gyártása, a piaci szolgáltatások közül pedig főként a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a szállítás, raktározás bővülése volt jelentős.

Kapcsolódó tartalom

A mezőgazdaság jelentős visszaesése fékezte a növekedést – tette hozzá a KSH. A második negyedévi GDP részletes adatait szeptember 1-jén közli a KSH.

Elemzők: Várakozáson felül nőtt a második negyedévi GDP

Az elemzők várakozását meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi növekedése, és az év második felében várható lassulás ellenére is 5-6 százalék közé várják az idei bővülést – derült ki a piaci elemzők kommentárjaiból.

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy az elemzői várakozásokat felülmúlva nőtt a hazai GDP a második negyedévben. A hazai GDP növekedése az EU élén maradhatott, idén érdemben folytatódhat a felzárkózás – tette hozzá.

Számítása szerint a járvány előtti szintet mintegy 7,2 százalékkal haladja meg hazai GDP.

A vártnál nagyobb növekedésnek köszönhetően nem zárta ki, hogy a bankholding kissé felfelé módosítja az idei GDP-növekedésre vonatkozó 5,7 százalékos prognózisát, bár a következő negyedévekben már érdemi lassulást várnak, részben bázishatások, részben a háború negatív következményei miatt.

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője kommentárjába arra utalt, hogy a negyedév során korábban közzétett havi termelési adatok már mutatták, hogy az ipar viszonylag ellenállónak bizonyult a fennmaradó ellátási feszültségekkel szemben és az autóipar is relatíve jól teljesített, így az ágazat pozitívan járult hozzá a növekedéshez.

Eközben a folytatódó bérkiáramlás és a fiskális transzferek nyomán gyorsuló belföldi fogyasztás a szolgáltatások dinamikus teljesítményét támogatta. Kitért viszont arra is, hogy a rövid távú kilátások meglehetősen borúsak: következő negyedévek az éves GDP-növekedés ütemének fokozatos lassulását hozhatják.

Az Erste jelenlegi előrejelzése az éves GDP-növekedésére 5,5 százalék, ugyanakkor az év végére elfogyhat a lendület. Az utóbbi évekre jellemző, erőteljes áthúzódó hatás hiányában és az egyre mérséklődő belső kereslet következtében jövőre 1,5 százalékos növekedést várnak az Erste Bank elemzői.

Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője is azt emelte ki, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben is jobban alakult az uniós átlagnál, amely 0,6 százalékos negyedéves és 4,0 százalékos éves növekedést mutatott az előzetes becslések szerint.

Míg a piaci szolgáltatások között különösen a koronavírust legjobban megszenvedő ágazatok mutattak jelentősebb bővülést, kedvezőtlenül alakult a mezőgazdaság teljesítménye, ami a csapadéktalan, forró időjárással állhat összefüggésben.

Felhasználási oldalról a növekedésben továbbra is nagy szerepe lehetett a fogyasztásnak,

de a szolgáltatás-külkereskedelmi egyenleg is javulhatott a turizmus és a szállítási szolgáltatások exportbővülésének eredményeként.

A friss adat alapján tehát a vállalkozások egyelőre tudtak alkalmazkodni a kedvezőtlenebb külső körülményekhez, azon belül is elsősorban a háború gazdasági hatásaihoz – állapította meg.

Ugyanakkor a következő időszakban a gazdasági növekedés lassulhat, amiben a háború mellett az emelkedő energiaárak, a gyenge termés és a gyengülő forintárfolyam miatt gyorsuló infláció játszik leginkább szerepet. Az év egészét tekintve a gazdasági növekedés még így is kedvezően, 6 százalék körül alakulhat Regős Gábor előrejelzése szerint.

Alig mozdult a forint a második negyedéves GDP-adatra

Nem mozdult el érdemben a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán a nemzetközi bankközi devizapiacon a második negyedévi magyar GDP-adat ismertetése után.

Az euró jegyzése 405,76 forintra változott mintegy 10 perccel a GDP-adat ismertetése után, míg percekkel előtte 405,66 forinton állt.
A frank árfolyama 419,96 forintról 419,86 forintra változott, a dolláré pedig 399,33 forintról 399,35 forintra módosult.

Kapcsolódó tartalom

A második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye. Az első fél évben a gazdaság teljesítménye 7,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az euró szerda kora reggel 403,68 forinton, a frank 417,94 forinton, a dollár pedig 396,82 forinton állt.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még