logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az ország első menetrend szerinti elektromos buszait állítják forgalomba

Székesfehérváron állnak forgalomba az országban elsőként menetrend szerint közlekedő városi elektromos autóbuszok, ezek közül kettőt mutattak be szerdán a Volánbusz székesfehérvári telephelyén, ahová a teljes, 12 járműből álló flottához kialakított töltőket is telepítették.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Székesfehérvár országgyűlési képviselője nagy büszkeségnek nevezte, hogy Székesfehérváron készült Ikarus buszokat adhatnak át a nagyközönségnek. Felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor a Magyar Honvédség számára hagyományos hajtáslánccal készült Ikarus buszokat bemutatták a város főterén, már akkor megfogalmazódott a jövő, amely most már kézzel fogható és immár elektromos hajtáslánccal, környezetkímélő módon utasokat szállítani képes járműként áll forgalomba.

Úgy vélte, nagyon fontos üzenete e napnak, hogy van Székesfehérváron buszgyártás és lesz a városban buszgyártás a jövőben is.

Pafféri Zoltán a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy két és fél év közös munkájának eredményeként, a Zöld Busz Programban elsőként állnak forgalomba városi közlekedésben elektromos autóbuszok Magyarországon. Megjegyezte, tavaly negyven elektromos autóbuszt helyeztek forgalomba, de azok az elővárosi közlekedést segítik Budapest agglomerációjában.

Közölte, hogy az elektromos meghajtású autóbuszok közel háromszor annyiba kerülnek, mint a hagyományos dízel buszok, ugyanakkor a környezettudatosság és a fenntarthatóság miatt elengedhetetlen a városokban a buszflották cseréje, ezt az Európai Unió is szorgalmazza.

Kruchina Vince, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy tizenkét új buszt állítanak forgalomba Székesfehérváron, ezek bekerülési költségének 75 százalékát, 1,76 milliárd forintot a Zöld Busz Programból finanszírozzák. Jelezte, hogy csütörtöktől két jármű kezdi meg szolgálatát, szeptemberig a maradék tíz buszt is üzembe helyezik.

Mint elmondta, az Ikarus 120e tisztán elektromos hajtású, városi alacsonypadlós autóbusz 30 ülőhellyel és 55 állóhellyel rendelkezik, a légkondicionált jármű egy töltéssel 300-400 kilométert tud megtenni.

Weingartner Balázs a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója az általuk koordinált Zöld Busz Program sikereként értékelte az elektromos buszozás első lépéseit, amely szerinte a MÁV-Volán csoport és a városvezetés lelkes hozzáállása és a kormány támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg, mint ahogy az Ikarus vállalat bátorsága nélkül sem. Megemlítette, hogy a jövő a szén-dioxid-kibocsátásmentes közlekedésé, egy elektromos autóbusz pedig 70-80 hagyományos meghajtású autót válthat ki a városi közlekedésben.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy az Ikarus név sokat jelentett a városnak a múltban és most már jelenthet a jelenben és a jövőben is.

Megemlítette, hogy a Székesfehérvár klímastratégiájában megfogalmazott kibocsátási célok elektromos autóbuszok nélkül nem megvalósíthatók, ezért ez egy fontos lépés a jó irányba.

Tankó Zoltán az Ikarus Global Zrt. vezérigazgatója nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy elsőként az anyavárosuknak tekintett Székesfehérváron állnak forgalomba a helyben készült, helyben tervezett Ikarus elektromos buszok. Megjegyezte, hogy Németországban már több városban üzemszerűen működnek e típusok, és hiba nélkül látják el feladatukat.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még