logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megújul a Széchenyi-kártya program, a piacinál lényegesen olcsóbb hitelekkel segítik a vállalkozásokat

| Szerző: hirado.hu
Folytatódik és megújul a Széchenyi-kártya program! A hazai kis- és közepes vállalkozások továbbra is olcsó és elérhető hitelhez juthatnak: júliustól az év végéig igényelhetik a fix, legfeljebb 3,5 százalékos kamatozású kölcsönt. A program több tízezer vállalkozásnak jelent segítséget – közölte az M1 Híradó.

Folytatódik, sőt július elsejétől megújul a program és a piacinál lényegesen olcsóbb, legfeljebb 3,5 százalékos, fix kamatozású hiteleket kínál a vállalkozásoknak – erről a gazdaságfejlesztési miniszter beszélt. Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a háború miatti gazdasági nehézségek ellenére is támogassa a magyar családokat és a hazai vállalkozásokat, illetve biztosítsa a gazdasági növekedést.

 „A gazdaság védelme, a családok védelme egyre több pénzbe kerül, de a családok védelme mellett a kkv-hitelpiac védelme is kiemelt figyelmet kap, kiemelt prioritást kap, és a háború miatt megnövekedett költségei ellenére a kormány nagyon fontosnak tartja, hogy kamattámogatás és garanciatámogatás mellett a hitelpiac ne sérüljön” – fejtette ki a gazdaságfejlesztési miniszter.

A július 1-től december 31-ig igényelhető Széchenyi-kártya program maxban 5 fő hitelkonstrukció közül választhatnak a vállalkozások, amihez a kormány kamat-, kezelésiköltség- és kezességidíj-támogatást is biztosít.

Egyebek mellett a napi működés finanszírozására, forgóeszköz beszerzésre, beruházásra, gép- és ingatlanvásárlásra, valamint haszongépjárművek, berendezések lízingelésére akár 400 millió forint hitelt is igényelhetnek.

A kölcsönök fix kamata jóval alacsonyabb a piacinál, a futamidő pedig 3 és 10 év között változik.

A Széchenyi-kártya program amellett, hogy válságálló, a vállalkozások igényeire is gyors megoldást kínál – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kiemelte: több tízezer vállalkozásnak jelent segítséget, hogy egyszerűen, kiszámíthatóan és olcsón juthatnak forrásokhoz.

 A Széchenyi-kártya program korábbi hiteleihez hasonlóan az új hitelek is a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a Kavosz Zrt. irodáiban érhetők el.

Ajánljuk még