logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Költségvetési tervezet: a fő cél a rezsicsökkentés megőrzése és a honvédelem megerősítése

Elkészült a jövő évi költségvetési tervezet, a pénzügyminiszter átadta az Országgyűlés elnökének, várhatóan július közepén szavazhatnak róla a képviselők. Varga Mihály elmondta, hogy a fő cél a rezsicsökkentés megőrzése és a honvédelem megerősítése. Hozzátette, hogy minden fontos területre, így az oktatásra, az egészségügyre, a nyugdíjakra és a családok támogatására is több pénz jut jövőre, mint idén. A kormány számolt a háború hatásaival, de mindenki tudja, hogy a jövő bizonytalan és kiszámíthatatlan – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

 

Kinyomtatva és egy pendrive-on is átadta a jövő évi költségvetés tervezetét a pénzügyminiszter Kövér László házelnöknek. A képviselők ezután megvitatják a kormány által benyújtott büdzsé tervezetét, és várhatóan július közepén szavazhatnak róla. Magyarország 2023-as költségvetését a tervek szerint július 15–18. között fogadhatja el az Országgyűlés.

Varga Mihály pénzügyminiszter a tervezetről hangsúlyozta, hogy a jövő évi büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése. A dokumentumból kiderül, hogy szinte minden területre több forrás juthat 2023-ban, mint idén. Nyugellátásra 730 milliárd forinttal, oktatásra 200 milliárddal, egészségügyre pedig 100 milliárddal többet fordít a kormány jövőre, mint idén.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet szerkezetében két új alap jelent meg: a rezsivédelmi alap 670 milliárd forintos és a honvédelmi alap 842 milliárd forintos kerettel.

Varga Mihály elmondta, hogy a két új alap finanszírozására az elmúlt időszakban extraprofitot elért ágazatokból beszedett adók szolgálnak.

„A nyugellátásokra 2023-ban több mint 730 milliárd forinttal magasabb összeget fogunk fordítani mint az idén, oktatásra 2023-ban 2378 milliárd forintot fordíthat a kormány, ami közel 200 milliárd forinttal több mint a 2022-es összeg. Egészségügyre 2023-ban 2669 milliárd forintot fordítunk, itt több mint 100 milliárd forinttal gazdálkodhatnak többel majd az egészségügyi intézmények, mint az idén” – mondta Varga Mihály.

A parlament honlapján is olvashatók a jövő évi költségvetési törvénytervezet főbb vállalásai. Ezek között a következő priortások szerepelnek:

  • megmarad a 13. havi nyugdíj,
  • folytatódnak a családtámogatások,
  • a kormány megvédi a munkahelyeket,
  • a kormány megőrzi Magyarország békéjét és biztonságát.

A 2023-as büdzsé egyik legfontosabb feladta megvédni a rezsicsökkentést és biztosítani Magyarország energiaellátását

A pénzügyminiszter külön kiemelte, hogy a családok segítésére is jelentősen többet fordít a kormány 2023-ban.

„A családok támogatását hadd említsem még meg, amely arányaiban jelenleg a legmagasabb az EU-ban. Szintén megőrizzük, az erre a célra biztosított összeg 2023-ban meghaladja a 3200 milliárd forintot. Ez 450 milliárd forinttal több az idei évnél” – hangsúlyozta Varga Mihály.

Németh Dávid közgazdász szerint manapság csak jelentős bizonytalanság mellett lehet költségvetést tervezni. Kiemelte, hogy a háború, az infláció, az elszálló energiaárak és az unió szankciós politikája is meglehetősen nagy kockázatot jelent most Európában.

„Ott vannak a nyersanyag árak, az energiaárak alakulása, ahol szintén egyelőre nagyon magas értékeket látunk, nem tudjuk még pontosan, hogy ezek az értékek most már a csúcsokat jelentik, vagy jön még rosszabb. Ott van még az inflációs sokk is, ahol szintén folyamatosan csak magasabb és magasabb értékeket látunk, itt sem látni pontosan, hogy mikor érjük el a csúcsot, bár a mostani számítások azt mutatják, hogy talán augusztus–szeptemberben tetőzhet az infláció” – magyarázta Németh Dávid vezető elemző, közgazdász az M1-en.

Címlapfotó: Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még