logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jelentősen növekvő forgalom mellett sokat csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 38 644,57 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásnál 3134,91 ponttal, 7,50 százalékkal alacsonyabban.

A forgalom az előző heti 68,31 milliárd forintról 132,69 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények gyengültek a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában úgy fogalmazott: bár a nemzetközi hangulat kedvező volt a tőkepiacokon, az extraprofit adó kivetése padlóra küldte a hazai részvényeket.

Az Equilor számításai alapján a legnagyobb extraterhet a Mol-nak kell majd fizetnie, amelynek esetében valóban értelmezhető az extraprofit kifejezés, mert a Brent és Ural olaj közötti különbözet valóban jelentősen emelkedett. Az OTP nagyságrendileg 82,5 milliárd extraadóra számíthat, míg a Magyar Telekom 15 milliárd forintot fizethet be idén és jövőre. Az eddigi információk alapján a Richter nem esett bele az adóztatandó körbe – jelezték.

Az összefoglalóban kitértek arra is, hogy a Raiffeisen Bank 20 700 forintról 13 500 forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlást viszont tartásról vételre módosították.

Az Equilor felidézte, hogy félszázalékos kamatemelési ütemre válthat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), Virág Barnabás jegybank-alelnök nyilatkozata szerint megfelelő lehet a korábbi (100 bázispontos) kamatemelési ütem felével folytatni a szigorítási ciklust.

A héten a legnagyobb mértékben, 13,87 százalékkal az OTP árfolyama esett, pénteken 8530 forinton zárt a részvény, heti forgalma meghaladta 95,77 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 8,8 százalékos gyengüléssel, 373 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, forgalma a héten 964,2 millió forint volt.

A Mol árfolyama a héten 5,19 százalékkal csökkent, a papír 2560 forinton zárt pénteken, összforgalma meghaladta a 25,39 milliárd forintot.

A Richter 2,54 százalékkal gyengült, pénteken 7300 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 9,12 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3853,23 ponton zárt a héten, ami 2,47 százalékkal kevesebb az előző hetinél.

Ajánljuk még