logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyar Nemzet: A Gyurcsány–Bajnai-kormány emelte az egekbe az élelmiszerek áfáját

A Gyurcsány–Bajnai-kormány emelte az egekbe az élelmiszerek áfáját – írta a Magyar Nemzet online kiadása csütörtökön.  

Az utóbbi időszak legálságosabb ígéretével rukkolt elő szerdán a baloldal, Gyurcsányék azt közölték: 5 százalékos forgalmi adót vezetnek be az alapvető élelmiszereknél, ha nyernek tavasszal – olvasható a lap internetes kiadásban.

Kiemelték, ezzel az a gond, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját még korábban éppen Gyurcsányék emelték az egekbe. Arra pedig nemmel szavaztak, amikor az elmúlt években a Fidesz–KDNP-kormány öt százalékra csökkentette a tej, a tojás, a hal, a baromfi és a sertéshús adóját.

Felidézik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a közösségi médiában jelentette be, hogy a drágulás megakadályozására a kormány hat élelmiszernél árstopot vezet be. A baloldal azonnal reagált a kormányzat utóbbi időben példa nélküli döntésére, s közölte: ha megnyerik az áprilisi választásokat, 5 százalékban maximálják az alapvető élelmiszerek áfáját.

Gyurcsányék közlése több ok miatt is álságos – írják, megjegyezve, hogy mielőtt Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, 12 százalék áfa terhelte az élelmiszereket. A mérték 2004-ben 15 százalékra kúszott fel, ám nem sokáig maradt annyi.

Kapcsolódó tartalom

A balliberális koalíció 2006 tavaszán választást nyert, a módszerekről a baloldal akkori – és mostani – vezére, Gyurcsány Ferenc vallott Balatonőszödön.

„Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Ez pedig odavezetett, hogy a Gyurcsány-kormány 2006 szeptemberében megszorítócsomagot fogadtatott le a törvényhozással, amely 20 százalékra emelte az élelmiszerek forgalmi adóját – hangsúlyozzák.

A 2009-es újabb, minden korábbinál kegyetlenebb lakossági megszorítás idején Gyurcsány és utódja, Bajnai Gordon tovább emeltette, 25 százalékra srófolta fel a forgalmi adót. Kivételt a kenyér- és a tejféleségek jelentettek, azoknál „kedvezményes”, 18 százalékos áfát szabtak meg a balliberálisok – olvasható a Magyarnemzet.hu írásában.

Az a baloldal ígér áfacsökkentést, amelyik korábban kormányon folytonos áfaemeléseket hajtott végre. Az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját végül nem Gyurcsányék, hanem a Fidesz–KDNP-kormány csökkentette, ráadásul egy többéves program keretei között – írja a Magyarnemzet.hu

Felsorolták, hogy 2014 és 2018 között 5 százalékos áfabesorolást kapott az alapvető élelmiszerek közül a sertés- és a baromfiús, a tojás, a tej és a halhús.

Fontos megjegyezni, hogy ellenzékben a baloldal általában nemmel szavaz a kormány adócsökkentő intézkedéseire – írták, hozzátéve, a most 5 százalékos élelmiszeráfát ígérő Gyurcsányék így nem szavazták meg az elmúlt években az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését sem.

Gyurcsányék ötlete ráadásul nemigen kecsegtet sok jóval. Az Állami Számvevőszék a közelmúltban megvizsgálta a 2015 és 2019 közötti hazai áfacsökkentések hatásait. A számvevők arra jutottak, hogy az áfacsökkentés visszaszorította az alapvető élelmiszerek piacán korábban tapasztalt feketekereskedelmet, az árakat azonban legfeljebb csak időlegesen csökkentette – írta a lap.

Ajánljuk még