Az államtitkár kiemelte, hogy 2010 óta közel egymillió új munkahely jött létre Magyarországon, és a bérek vásárlóereje közel 70 százalékkal növekedett. Mindennek elérésében pedig három kormányzati intézkedés alapvető szerepet játszott:
„Segély helyett munka” gazdaságfilozófia
Ha munka van, minden van, ezért munka- és tudásalapú társadalom és gazdaság felépítésén dolgozunk. A jobboldali gazdaságpolitika 2010 után felismerte, hogy nem segélyt, hanem munkahelyeket kell biztosítani a magyarok számára boldogulásuk elősegítése érdekében, mert ez biztosítja, hogy mindenki minden évben lépni tudjon egyet előre.
A munkát terhelő adók csökkentése
„A 2010 előtti adórendszer nem hogy nem ösztönözte, de éppen hogy visszafogta a foglalkoztatás bővülését. Miért? Mert olyan magasan tartotta a bérekre rakódó adókat, hogy a vállalatoknak 4 egységnyi költségébe került, hogy a munkavállalók nettó bérét 1 egységgel meg tudják emelni. Ekkora költséget sok esetben a legversenyképesebb vállalatok sem tudtak tisztességesen kigazdálkodni, ami egyrészt alacsony, másrészt bújtatott foglalkoztatáshoz vezetett” – fogalmazott György László, majd hozzátette, hogy a kormány ezt felismerve:
- A korábbi kétkulcsos (36 százalék és 18 százalék) személyi jövedelemadó rendszer helyébe egykulcsos (15 százalék) családi személyi jövedelemadó rendszert vezetett be.
- A munkáltatói adókat fokozatosan 33,5 százalékról 13 százalékra csökkentette.
- Családi adókedvezmény rendszerét teljesen megújította és kiterjesztette (2022-ben már 980 milliárd forintot szán a kormány erre a célra, szemben a 2009-es 12 milliárd forinttal).
Ezekkel az intézkedésekkel 2022-re eljutottunk oda, hogy 10 ezer forintnyi béremelésből 6400 forint a munkavállalónál marad, szemben a 2009-es 2800 forinttal. A 2022-es magyar arány már meghaladja úgy az EU-átlagot, mint a visegrádi országok átlagát.
A munkahelyteremtő beruházások támogatása
Az egymillió új munkahely létrehozásában meghatározó szerepet játszott az a beruházásösztönző gazdaságpolitika, amely úgy a külföldi működőtőke bevonzásában (gondoljunk csak az Audi, a Lego vagy az SK Innovation gyáraira, vagy a Siemens Energy, a Knorr-Bremse és a Vitesco kutatás-fejlesztési és innovációs beruházásaira), mint a magyar tulajdonú vállalati szektor beruházásainak támogatásában eredményesen teljesített. Ennek eredménye, hogy Magyarországon az elmúlt években – még a válság alatt is – 27 százalék fölött tudtuk tartani a GDP-arányos beruházási rátát, ami 5 százalékponttal haladja meg az EU és 7-8 százalékponttal a visegrádi országok átlagát.
2020 elejére jelentős előrelépést értünk el a foglalkoztatás területén, azonban a COVID-válság komoly veszélyt jelentett a munkahelyekre, ezért határoztuk meg a Gazdaságvédelmi Akcióterv legfontosabb céljaként a munkahelyek védelmét és a munkahelyteremtést.
A gazdaságvédelmi és –újraindítási intézkedések eredményesnek bizonyultak: már 2021 nyarán többen dolgoztak Magyarországon (4,7 millió fő), mint a rendszerváltoztatás óta valaha.
Ma a munkahelyekre és a bérek vásárlóerejére a külföldről begyűrűző infláció jelenti a legnagyobb veszélyt, ezért vezettük be a négy STOP politikáját:
- RezsiSTOP
- ÜzemanyagárSTOP
- ÉlelmiszerárSTOP
- KamatSTOP
– sorolta az államtitkár, majd hozzátette, a céljuk, hogy tovább növeljék a foglalkoztatást és a bérek vásárlóerejét. Ehhez pedig következetesen folytatniuk kell a megkezdett munkát adócsökkentésekkel és a magas béreket biztosítani képes vállalati beruházások támogatásával, „és nem szabad visszatérnünk a 2010 előtti elhibázott, segélyalapú gazdaságpolitikához”.










