logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elmagyarázza a szakértő, miért kedvező a lakossági kamatstop

| Szerző: hirado.hu
Lakossági kamatstopot vezet be a kormány a lakossági jelzálogalapú hiteleknél – jelentette be szerdán a miniszterelnök. Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, az október végi szinten rögzítik a jelzáloghitelek kamatait. Hozzátette: az intézkedés január elején lép hatályba, és az első fél év végéig tart majd, vagyis a februári törlesztőrészlet már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak.

Sándorfi Balázs, a Bankmonitor alapító-ügyvezetője az M1-en kifejtette: az új intézkedés azt eredményezi, hogy a bankok nem számolhatnak fel magasabb kamatot az októberi kamatszintnél.

Ez azt jelenti, hogy ezen a szinten rögzül a hitelfizető kamatterhe egészen addig, amíg a piaci kamatszint ez alá vissza nem tér.

Kapcsolódó tartalom

A szakértő hangsúlyozta, hogy az intézkedés alapvetően azokat érinti, akik korábban vettek fel olyan lakáshiteleket, amelyek változó kamatozásúak. Vagyis az érvényben lévő lakáshitelek egyharmadát.

Az adatokból kiderül, hogy 2021 közepe és 2022 közepe között mintegy 460 ezer lakáshitelnek van kamatfordulója, ennyi lakáshitel árazódik át, igazodik hozzá a piaci kamatszinthez.

Egyszázaléknyi kamatemelkedés egy 10 éves hátralévő futamidő esetén 4–4,5 százalékos havi törlesztőrészlet-emelkedést jelent. A kormány új intézkedése ettől óvja meg a háztartásokat – magyarázta Sándorfi Balázs.

A címlapfotó illusztráció. 

Ajánljuk még