logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rétvári: Tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése januártól

| Szerző: hirado.hu
Januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a kormány közösségi oldalán közzétett videóban.

 

Januártól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése, miután a koronavírus-járvány okozta többletkiadások ellenére a kormány úgy döntött, hogy folytatja a béremeléseket a közszférában – jelentette be a kormány közösségi oldalán Rétvári Bence. Az EMMI parlamenti államtitkárának magyarázata szerint a gazdaság többletteljesítménye az, amely megalapozza ezeknek a béremeléseknek a fedezetét, a pedagógusok béremelésének többletfedezete pedig mintegy 63 milliárd forint.

A politikus emlékeztetett: a járvány ellenére a kormány tavaly is végrehajtott már egy tíz százalékos béremelést, az első csoport pedig, akik számára egy nagyobb léptékű, 50 százalékos béremelést indítottak, szintén a pedagógusok voltak.

2023-ban egy nagyobb mértékű pedagógus béremelést is tervez a kormány – közölte az államtitkár, aki szerint

az elmúlt években így több mint ezermilliárd forinttal többet fordítottak pedagógusbérekre, mint amennyi azoknak a fedezete 2010-ben volt.

Rétvári felhívta a figyelmet arra is, hogy a választási kampány közeledtével

„a baloldal mindig nagyokat ígérget és igyekszik a pedagógusokat, a pedagógus szakszervezeteket is belerántani a kampányba, sztrájkfenyegetéssel vagy másként kihasználni őket”.

Baloldali kormányzás idején azonban a pedagógusok mindig rosszul jártak: 15 ezer pedagógusnak szüntették meg a munkahelyét és minden pedagógustól elvettek egy havi bért

– idézte fel az államtitkár.

Kapcsolódó tartalom

A címlapkép illusztráció (Fotó: MTI/Komka Péter)

Ajánljuk még