logo

Műsorújság

Rendkívüli

ÉLŐ ǀ Kövesse itt a nap 24 órájában az ukrán válság legfrissebb fejleményeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szintet léphet a Liszt Ferenc repülőtér, ha visszavásárolja az állam

Elengedhetetlen, hogy repülőterünk nemzeti tulajdonba kerüljön, illetve hogy az új tulajdonos bátor, innovatív szemlélettel építse ki a színvonalas szolgáltatást – vélekedik Galgóczy Ferenc, a légi közlekedésben és az utazási szektorban ismert üzletember, akinek korábbi, földi kiszolgálással foglalkozó cége a Malév GH partnere volt.
Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér. Fotó: MTI/Balogh Zoltán.

A szakember a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban hangsúlyozza: ehhez szakítani kell azzal az évtizedes gyakorlattal, amely a diszkont-légitársaságoknak túl nagy teret adott ahhoz, hogy diktálják a feltételeket például a fejlesztések és az infrastruktúra kérdéseiben.

Emlékeztetett arra, hogy a tíz évvel ezelőtti Malév-csőd zűrzavarában a diszkontok ragadozóként ugrottak a nemzeti cég értékes utasaira, és egyebek között a kulturált szolgáltatással nehezen összeegyeztethető megoldásokat próbáltak kikényszeríteni a Budapest Airport menedzsmentjéből.

A szakember szerint a földi kiszolgálói területen is stratégiai jelentősége van a magyar tulajdonú vállalkozásoknak, mivel nem csupán az üzleti lehetőséget látják, hanem az országot méltóképpen pozicionálják is az üzemeltetés során.
Rámutatott: a nemzetközi gyakorlat szerint a tiszta állami szerepvállalás vagy az állami és magánbefektetők közös szerepvállalása ebben a szektorban jól működő gyakorlat, amely a közösség érdekét szolgálja.

A reptéren működő szolgáltatókkal szemben bátor minőségi elvárásokat kell alkalmazni, vonatkozzon ez a kereskedelemre vagy akár a földi kiszolgálókra, a vendéglátásra – fűzte hozzá.

Galgóczy Ferenc szerint tíz év sem kell, hogy a budapesti repülőtér üzleti és minőségi értelemben is magasabb szintre lépjen, megelőzve Prága vagy Varsó reptereit fejlettségben és színvonalban.

Az üzletember megjegyezte: a kódolt siker nem múlhat azon a tanácsadói körön, akik stratégiai résztvevői voltak a 2005-ös privatizációnak, mint a Malév csődjét megelőző eljárásnak, valamint a közelmúltban a Malév GH reorganizációja során, amelynek a vége az állami vállalat jogutód nélküli megszüntetésére irányuló, helyes kormányzati döntés lett.

Orbán Viktor: Bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret

A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta a miniszterelnök október 18-án a vajdasági Ludason. A miniszterelnök hozzátette, hogy az a helyes, hogyha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni.

A Budapest Airportot tizenöt éve még a Gyurcsány-kormány privatizálta a pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve.

A baloldali kormány alatt 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek – írta a magyarnemzet.hu. A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel és jövedelem az új tulajdonosokat illette meg.

A magyar érdekekkel ellentétes megállapodás szerint az állam mindössze az árbevétel fél százalékát kitevő éves vagyonkezelési díjban részesülhetett. A tulajdonos által végrehajtott repülőtéri fejlesztések finanszírozási kamatterhe miatt gyakran ebből sem látott egy fillért sem a hazai költségvetés.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még