logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A válság alatt rekordmennyiségű beruházás kezdődött Magyarországon

A koronavírus okozta válságra reagálva a kormány tavaly minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját indította meg, amelynek nyomán rekordmennyiségű beruházás kezdődött meg Magyarországon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Hoffmann Neopac AG csomagolóanyag-gyártó debreceni beruházásának átadó ünnepségén kiemelte, hogy Magyarországon hatalmas erőkkel kezdődött meg a gyártási kapacitások bővítése és technológia fejlesztése. „Az idei második negyedévben 10,8 százalékkal nőtt a beruházások értéke, ezáltal jelenleg is 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik országszerte” – hangsúlyozta a külügyminiszter.

A Debrecenben megvalósuló beruházással kapcsolatban elmondta, hogy a fejlesztés célja a svájci tubusgyártó vállalat kapacitásának bővítése. A 6,5 milliárd forintos projekthez az állam 843 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe a vállalat garanciát adott a 176 fős foglalkoztatotti létszám megtartására, illetve további 25 új munkahely létrehozására.

A miniszter beszédében kiemelte, hogy amíg a baloldal a segélyezés és a hitelfelvétel növelését tartotta volna kívánatosnak a válság kezelése érdekében, addig a kormány más utat választott.

Mindent megtettünk annak megakadályozása érdekében, hogy tömegek veszítsék el munkahelyüket, illetve azért, hogy a magyarországi vállalatok fel tudjanak készülni arra az időszakra, amikor a piaci kereslet újra magára talál.

Szijjártó Péter közös sikernek nevezte a svájci székhelyű vállalat beruházását, amely szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családok által befizetett személyi jövedelemadót.

Hozzátette, a kormány gazdasági stratégiájában a környezetvédelem és a gazdaságfejlesztés kéz a kézben jár, ezért fontos, hogy a Hoffmann Neopac AG újrahasznosított tubusokat fog gyártani a hajdúsági városban. Mint közölte, kettő helyett négy gyártósor lesz az üzemben, és a termékek kis híján 100 százaléka exportra kerül.

A miniszter kitért arra is, hogy a svájci cégek a 11. legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, Svájc pedig Európában a második legnagyobb kereskedelmi partnerünknek számít az Európai Unión kívüli országok rangsorában. A két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly csúcsot döntött 1,7 milliárd euróval, és az idei első félévben is 10 százalékos volt a növekedés.

Végezetül pedig arról számolt be, hogy a csomagolóipar 2021 első hat hónapjában 22 százalékos növekedést ért el, ez 400 milliárd forintnyi termelési értéket jelent, s az iparág 22 ezer embernek ad munkát Magyarországon.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még