logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A hulladék nem szemét! – kormányzati támogatással újrahasznosulnak a mezőgazdasági hulladékok

Fóliasátor, csepegtető cső, talajtakaró fólia. Néhány eszköz azok közül, amelyek nélkül manapság már szinte lehetetlen versenyképesen zöldséget, gyümölcsöt termeszteni. A mezőgazdasági műanyaghulladék begyűjtését szolgáló rendszer a kormány 280 millió forintos támogatásával valósul meg. A használt műanyag újrahasznosítása révén a magyar mezőgazdasági termelés gazdasági és környezetvédelmi szempontból is fenntarthatóbbá válik.

László Ignác Szentesen termel intenzív technológiával paprikát. A fóliasátrakat rendszeresen fel kell újítania. „A külső fólia az hétszáz négyzetméter durván, tehát egy tekercset kell hozzá venni. Ez kibírja öt-hat évig. A belső fólia, az jóval vékonyabb, abból is hatszáz négyzetméter kell” – mondta László Ignác kertész az M1 Magyar gazda című műsorában.

A vékonyabb fóliát jóval sűrűbben, két-három évente kell cserélni. Hazánkban évente tízezer tonna műanyaghulladék képződik a mezőgazdaságban. Sok termelőnek gondot okoz, hogy mit kezdjen a használt fóliával, öntöző csövekkel. „Nem mindig lehet elhelyezni a használt fóliát, tehát nem mindig veszik át korlátlan mennyiségben” – tette hozzá a kertész.

Ezen a helyzeten változtat az a mezőgazdasági műanyaghulladék begyűjtését szolgáló rendszer, amely a kormány 280 millió forintos támogatásával valósul meg. A használt műanyag újrahasznosítása révén a magyar mezőgazdasági termelés gazdasági és környezetvédelmi szempontból is fenntarthatóbbá válik.

Olyan speciális gyűjtőjárművek beszerzése, illetve gyűjtőpontoknak a létesítése a cél, ahová a gazdák be tudják szállítani ezeket a tevékenységi körükben keletkezett műanyaghulladékokat. A hulladék gazdálkodás mai iránya mindenféleképpen ez az irány. Az egyik legfontosabb az anyaghasznosítás. Ezek olyan anyagok, amik egykoron már kőolajból alapanyagként előállították őket, bevitt energia volt, és ez az energia ezzel az újrahasznosítással nem vész kárba” – fogalmazott László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

A használt műanyagot a nagy agrárvállalkozások közvetlenül a feldolgozó üzemekbe szállíthatják, amelyekből országszerte több is létesül, illetve gyűjtőkonténereket is kihelyeznek majd.

Száz gyűjtőpontot fogunk létesíteni a közeljövőben. És ezekre a gyűjtőpontokra azok a gazdák, akik kis méretben termelnek, ők hozhatják be, hobbikertészek, a gyűjtőpontjainkra a fóliahulladékot” – ismertette a Green Technológia Kft. ügyvezetője, Nagy Lajos.

A használt műanyag fóliából és csövekből magyar szakemberek által kifejlesztett technológiával készítenek új termékeket.

„A Jáger-csoport fejlesztette ki Herenden ezt a technológiát. Tőlük kaptuk ezt a lehetőséget, hogy ezt Lébényben letelepíthetjük. És velük együtt dolgozunk, és fejlesztjük közösen a termékeinket” – folytatta Nagy Lajos.

Ez egy száraztechnológiás megoldás. Hogy ne kelljen mosogatni, ne kelljen válogatni jellemzően nagyon az anyagokat. Egy minimális tisztítás elfogadható még. És nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy semmiképpen ne keletkezzen másodlagos hulladék. Hiába hasznosítunk valamit újra, ha közben szennyezett víz vagy gőzök, gázok keletkeznek, akkor sokat nem tettünk” – fejtette ki Csatári László, a Csatári Plast Kft. ügyvezetője.

A szabadalmaztatott technológiával előállított száraz agglomerátum, környezetbarát termék védjeggyel ellátott alapanyag, amelyből például a mezőgazdaságban használatos termékeket gyártanak.

„Elhatározásunk az, hogy olyan termékeket is fejlesszünk, amelyekre egyrészt az agráriumnak is szüksége van, tehát csőből csövet, rekeszből rekeszt, rácsból rácsot, fóliából fóliát. Az iparban pedig olyan termékeket fejlesztünk, amelyek az emberek életét megkönnyítik” – szögezte le Csatári László.

Az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló rendszer első feldolgozóüzemébe, Lébényben februárban indult el a próbaüzem, szeptembertől pedig a tömegtermelés is elkezdődhet.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még