Csúcson a magyar gazdaság! Elemzők szerint akár 7-8 százalékkal is növekedhet az idei GDP

 

A várakozásokat felülmúló második negyedévi GDP-adat láttán felfelé javították az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket az elemzők.

A Takarékbank 7,7 százalékról 8 százalék környékére, a K&H Bank 6,7 százalékról 7 százalék felettire javította a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentéséhez fűzött kommentárjában megállapította, hogy a GDP már mintegy fél százalékkal meghaladta a járvány előtti szintet. Az idei növekedés már akkor elérheti a 6,8 százalékot, ha a második fél évben stagnál a gazdaság.


A vártnál lényegesen jobb második negyedéves GDP hatására a Takarékbank idei növekedési előrejelzését 8 százalék környékére javíthatja az eddigi 7,7 százalékról, míg jövőre továbbra is hét százalékos növekedésre számítanak.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a mostani adat megjelenése előtt még 6,7 százalékos növekedést valószínűsítettek 2021-re, de a friss számok fényében elképzelhető, hogy 7 százalék feletti bővüléssel zárja ezt az évet a magyar gazdaság.

Ugyanakkor kockázatokkal is számolni kell, a vírusvariánsok terjedése miatt ugyanis újabb hullámok okozhatnak megtorpanást nemzetközi szinten, amely a magyar gazdaságra is hatással lehet.

Várakozáson felül, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ez a valaha mért legmagasabb negyedéves növekedésnek számít – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A sikeres újraindítást jelzi, hogy negyedévről negyedévre is erősödni tudott a magyar GDP, az év első három hónapjához képest 2,7 százalékos volt a növekedés a második negyedévben – tette hozzá.

A címlapfotó illusztráció.