×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Készülnek a tervek a záhonyi vasúti mega-átrakó fejlesztésére

 

Készülnek azok a tervek és programok, amelyek alapján elkezdődhet a záhonyi vasúti átrakó körzet fejlesztése – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a magyar–ukrán határvárosban pénteken.

Varga Mihály a beruházással kapcsolatos szakmai megbeszélést követően újságíróknak elmondta, a kormány két évvel ezelőtt döntött arról, hogy nem „mond le” Záhonyról és visszaemeli a logisztikai övezetet korábbi pozíciójába, egyben lehetőséget lát arra, hogy Kínával és Oroszországgal együttműködve egy jelentős logisztikai fejlesztés valósuljon meg a térségben.

A kabinet meghozta azt a döntést, hogy a záhonyi fejlesztéseket támogatni fogja, ennek az első fázisában vagyunk most, amikor elkészül a fejlesztési program – mondta.

A magyar gazdaság növekedési kilátásaira kitérve a pénzügyminiszter azt mondta, a következő években Magyarország vissza tud kerülni abba a pozícióba, amelyben a pandémia előtt volt. A járvány egy nagyon ígéretes időszakot szakított meg, a hazai gazdaság 2013 óta folyamatosan, stabilan és tartósan növekedett, a kormány célja pedig az, hogy kezelje ezt a visszaesést és az ország gazdasága visszakerüljön a korábbi tartós egyensúlyi és növekedési állapotba - fogalmazott.

Az újraindítás időszakát éljük, ebbe illeszkedik bele az a projekt, amelyet a záhonyi logisztikai beruházásnak nevezünk - tette hozzá Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta, a kormány elkötelezett abban, hogy a Kína és Oroszország irányába az elmúlt években elindított „keleti nyitás” segítségével egyre bővülő és kedvező lehetőségeket teremtsen a logisztika mellett minden gazdasági szektor szereplőjének.

Várhatóan a kormány is beáll a 150 milliárdos beruházás mögé

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a záhonyi beruházással kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, az „első állapotában” körülbelül 150 milliárd forint értékű beruházás kormányzati támogatásáról jelenleg is tárgyalnak.

A tárcavezető köszöntőjében hangsúlyozta, ezzel a projekttel az utolsó eleme is helyére kerül annak a logisztikai stratégiának, amelyen Magyarország tíz éve dolgozik. A program elemei között a gyorsforgalmi utak a megyeszékhelyekig, illetve az országhatárig történő elvezetése, a magyar vasúti hálózat és a repülőterek fejlesztése szerepel.

Az Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalom fontos beruházása lesz a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal építése, amelynek kivitelezési munkálatai idén ősszel kezdődhetnek el - ismertette Palkovics László. Kifejtette, a pireuszi kikötőből érkező jelentős ázsiai árumennyiség hatékony magyarországi elosztása érdekében létrehozzák a V0-nak elnevezett vasúti gyűrűt is, amely Budapest kikerülésével Záhonyt fogja összekötni Győrön keresztül Ausztriával.

Palkovics László megerősítette, a keleti, azaz az ázsiai vasúti kapcsolat élénkítéséhez szükség van a záhonyi áruátbocsátó-képesség növelésére, ez a projekt ebben nyújt segítséget.

Az innovációs és technológiai miniszter kitért arra, a kormány a következő hetekben tárgyal a repülőtér- és cargo-fejlesztési stratégiáról is.

Horváth László, a MÁV-REC Kft. többségi tulajdonosa, a LAC Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a projekt keretében megvalósul a záhonyi átrakó teljes reorganizációja és felújítása, valamint az első kemecsei ipari park beindítása.

A címlapfotó illusztráció.