Varga Mihály: Most nem a tartalékolás, hanem az újraindítás ideje van

 

Nem a tartalékolás, hanem az újraindítás ideje van most; ha túl korán vonják vissza a támogatásokat, az komoly kockázatot jelentene a családok és a vállalkozások számára is. Erről beszélt Varga Mihály kedden, miután a V4-es pénzügyminiszterekkel tárgyalt. Szerinte attól sem kell tartani, hogy magas hiánnyal tervezték volna meg a jövő évi költségvetést – számolt be az M1 Híradója.

„Magyarország álláspontja az, hogy a gazdaságpolitikának most elsősorban a beruházásokra, a munkahelyteremtésre, és a válság következtében elveszett kapacitások pótlására kell fókuszálnia. Az állami költségvetéseknek pedig biztosítaniuk kell a megfelelő forrásokat mindehhez, nem a tartalékolás, hanem az újraindítás ideje van” – szögezte le Varga Mihály.

„Magyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, ami adóemelést írna elő és rontaná a magyar versenyképességet.

Hibának tartanánk, ha az adózást kiiktatnánk a nemzetgazdaságok közötti versenyből, hiszen Magyarország számára a 9 százalékos adókulcs valódi termelő beruházásokat jelent.

Az emelés több ezer magyarországi vállalkozást érintene hátrányosan, amely munkahelyeket is veszélyeztetne. A magyar kormány válságkezelő intézkedései a munkahelyek megvédésére, a beruházások ösztönzésére, és az adócsökkentésre épültek, az adóemelést semmilyen formában nem támogatjuk” – mondta a tárcavezető.