×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Júliusban jönnek az újraindulási hitelek a Széchenyi-kártya-programban

 

Júliustól az újraindítási hitelprogramok váltják a cégek likviditásának megőrzését támogató kríziskonstrukciókat a Széchenyi-kártya-programban – jelentette be a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: program újraindítási, Go! elnevezésű konstrukcióival továbbra is kedvező, fix 0-0,5 százalékos kamatozású, államilag támogatott kölcsönhöz juthatnak a kis- és középvállalkozások.

A lap Orbán Viktor bejelentése nyomán kereste meg a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját. A miniszterelnök a Világgazdaság konferenciáján azt mondta: a költségvetésnek ellensúlyoznia kell a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! programjának kivezetését. Ehhez az állam kedvező, legfeljebb fél százalék kamatozású hitelkonstrukciókat biztosít, amelyek a mikro-, kis- és középvállalkozások újraindítását segítik, és erre a célra a KAVOSZ Zrt. Széchenyi-kártya-programja a legrugalmasabb eszköz.

Krisán László a részletekről elmondta: a krízistermékek helyett július 1-jétől négy új konstrukciót vehetnek igénybe a vállalkozások, szeptembertől pedig újabb kétféle termékkel bővül a Széchenyi-kártya-program.

Júliustól elérhető a Széchenyi folyószámlahitel Go!, amely kétéves, 0,1 százalékos fix kamatozású, legfeljebb százmillió forintos hitelkeretet tesz elérhetővé a gazdaság szereplőinek.

Szintén rendkívül kedvező kamatozású termékként igényelhető a következő hónaptól a Széchenyi likviditási hitel Go!, amely szabadon felhasználható forgóeszközhitel. A maximum hároméves futamidejű hitel kamata fix nettó 0,2 százalék.

Számos hitelcélra használható fel a magasabb összegű, legfeljebb egymilliárd forintig igényelhető Széchenyi beruházási hitel Go! és az agrár-Széchenyi beruházási hitel Go!. Az újraindulást támogató, maximum tízéves futamidejű hitel kamata a futamidő végéig fix nettó 0,5 százalék. Felhasználható hitelkiváltásra és szinte minden beruházási típusú finanszírozásra.

A legnehezebb helyzetbe sodródott ágazatot segítő Széchenyi turisztikai kártya Go! maximum 250 millió forintos folyószámlahitel-keretet nyújt az érintett szereplőknek, a futamideje akár három év. A konstrukció szinte teljes egészében ingyenes, vagyis a nettó kamat, illetve egyéb díjtételek mértéke nullaszázalékos, és csupán a nettó kezességi díjat kell a vállalkozásoknak megfizetniük.

Szeptembertől pedig két új konstrukcióval bővül az Újraindítási program - jelentette be Krisán László. A többi hitelhez hasonlóan a Széchenyi- lízingkonstrukcióhoz is kiemelt állami támogatás jár, ezért a termék fix nettó 0,5 százalékos kamattal lesz elérhető. A Széchenyi önerő-kiegészítő hitel célja pedig az, hogy a 2021-2027-es uniós programokhoz, pályázatokhoz szükséges önrész a vállalkozások rendelkezésére álljon.

A címlapfotó illusztráció.