A magyar bankrendszer a pandémia alatt is képes volt jövedelmezően működni

 

Kiegyensúlyozott finanszírozási szerkezet jellemezte a magyar bankrendszert járvány alatt is. A szakértők szerint ennek bizonyítéka, hogy 2020 második fél évében is javult az ágazat tőkehelyzete. A jövőben is képesek biztosítani a szükséges forrásokat, ami elengedhetetlen az újraindításhoz.

 

A magyar bankrendszer sokkellenálló képessége nagyon jó, a jövőben is képesek biztosítani a szükséges forrásokat, ami elengedhetetlen az újraindításhoz. Erről Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóság igazgatója beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

Elmondta, hogy az ellenállóképességet úgy vizsgálják, hogy papíron a vártnál jóval rosszabb gazdasági környezetbe helyezik a bankrendszert, sokkolják a hozamkörnyezetet. „A vizsgálat eredményeként jött ki az, hogy még ilyen környezetben is megfelelő tőkésítettséggel, likviditással rendelkezik a bankrendszer” – tette hozzá.

A tőkemegfelelés 18 százalékos, ami azt jelenti, hogy még stresszhelyzetben is 4 százaléknyi tőkepuffere van valamennyi banknak, nagyon messze vagyunk tőkebevonási szükséglettől, kisebb tőkebevonás előfordulhat, de nagyon minimális.

A magyar bankrendszer likviditási, megfelelési mutatója a kétszerese a szabályozói minimumnak.

2020-ban emelkedtek a hitelek, a vállalati hitelek 9,4, a lakossági hitel 14,5 százalékkal növekedett. A moratórium a hiteldinamikára pozitív hatással volt, és a hitelek növekedése még enélkül is 3, illetve 8 százalékos lehetett volna. „Utóbbi Európa-bajnok hiteldinamikát jelentett a tavalyi évben” – mondta Nagy Tamás.

A moratóriumot az adósok 50-60 százaléka igénybe vette, idén márciusban azonban a vállalatok körében már csak 39 százalékos volt a részvétel, míg a lakossági hitelek esetében 54 százalék maradt. Ez a tendencia azt mutatja, legalábbis a vállalatok szintjén, hogy aki csak átmeneti okok miatt igényelte, már elkezdte a visszafizetést.

Az igazgató kiemelte: Fontos, hogy az adósok értsék a moratórium nem csak a likviditásbiztosító, pozitív hatását, tavaly egyébként 1700 milliárd forintnyi likviditás maradt a vállalatoknál és adósoknál, hanem a későbbi hatásait is. Tovább húzódó törlesztési pálya, nominálisan magasabb visszafizetendő adósság.

Arról, hogy maradnak-e a moratóriumnál, augusztus végéig dönthetnek az adósok.

Ugyanis jelenlegi formájában addig marad meg a moratórium, de 2022 júniusáig lehet életben a törlesztőrészlet, csak más formában.

„Az elejétől a végéig ez 27 hónapos moratóriumot jelenthet, így a hitelek több mint felénél moratóriummal együtt 3,5 évvel kitolódhat a törlesztési idő, a lakáshitelek felénél több mint 10, a személyhitelek felénél pedig 40 százalékkal is emelkedhet a teljes visszafizetendő adósságállomány” – részletezte Nagy Tamás.

Tavaly 40 milliárd forintos veszteséget tudhatott magának a bankrendszer, de még így is képes volt arra, hogy jövedelmezően működjön.

A címlapfotó illusztráció.