×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A sikeres oltási programnak köszönhetően szárnyal a magyar gazdaság – Mindenkit megelőztünk az EU-ban

 

A magyar gazdaság érte el a legnagyobb növekedést az EU-n belül – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. Mindenki visszaesésre számított, de a járvány ellenére mégis nagyot nőtt a GDP. A tárcavezető szerint Magyarország a sikeres oltási programnak és a hatékony gazdaságpolitikának köszönhetően megkezdte a visszazárkózást, ezzel lépéselőnyhöz jutott az uniós tagállamok között.

Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság – mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a pénzügyminiszter.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az első három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt. Éves összehasonlításban a teljesítmény 2,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatástól megtisztítva, kiegyensúlyozva 1,8 százalékkal csökkent.

Varga Mihály kiemelte, hogy

a magyar gazdaság érte el a legnagyobb növekedést az EU-n belül az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján az előző negyedévhez képest.

Ebben az összevetésben az elemzők 0,3 százalékos csökkenést, éves szinten pedig a KSH becslésénél jóval nagyobb, 4 százalék körüli visszaesést valószínűsítettek.

A miniszter az adatokból arra következtetett, hogy a gazdaság jól hasznosította a kormányzati támogatásokat, és alkalmazkodott a kihívásokhoz, így a korlátozások kevésbé fogták vissza a teljesítményt.

Magyarország a sikeres oltási programnak, és a hatékony gazdaságpolitikának köszönhetően megkezdte a visszazárkózást, ezzel lépéselőnyhöz jutott az uniós tagállamok között,

és a második negyedévben az előzőnél is jelentősebb, kétszámjegyű növekedésre számíthat – hangsúlyozta.

Varga Mihály szerint éves szinten legalább 4,3 százalékos, jövőre pedig még erőteljesebb növekedés várható, így a fellendülés gyorsabb lehet a várakozásoknál.

Az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve a nyers adat szerint 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben – közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez viszonyított 1,9 százalékos növekedéshez leginkább az ipar, a pénzügyi, biztosítási tevékenység, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá

– közölte első becslésében a KSH.

Az elemzők az előző negyedévhez mérve 0,3 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,7 százalékos visszaesésre számítottak.

Az uniós összehasonlításban számításba vett, minden egyszeri tételtől megtisztított, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adat szerint az idei első negyedévi GDP volumene 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, amikor 2,1 százalékos volt a növekedés. Ugyanez a mutató a tavalyi második negyedévben 13,3 százalékos, a harmadikban 5,3 százalékos és negyedikben 3,9 százalékos csökkenést mutatott.

A címlapfotó illusztráció.