Az összes Airbus helikopter lelkét Gyulán fogják gyártani

 

Magyarország felkerülhet Európa légiipari térképére, megtartották a bokrétaünnepséget a Békés megyében épülő Airbus üzemnél. Az M1 Ma reggel című műsorában Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal beszélgettek a gyulai beruházásról, valamint a magyar hadiipar fejlődéséről.

Gyulán 1979 óta nem épült új üzem, ezért a városnak, és az egész Békés megyei térségnek is kiemelt jelentőségű a most épülő üzem.

Maróth Gáspár kormánybiztos a műsorban elmondta, hogy

a legmagasabb hozzáadott értékű technológiát hozza Magyarországra a cég, az összes Airbus helikopter lelkét itt fogják gyártani.

Az építkezés zajlik a majdnem 20 hektáros területen, 2022-ben már elindul a gyártás is. Az alkatrészgyártó üzemnek számos pozitív hatása lesz országosan és térségi szinten is.

Magyar egyetemekkel közösen komoly szakképzési program, valamint kutatásfejlesztést támogató mérnök képzés is indul Gyulán. Ez hosszútávon nem csak a gyár számára lesz hasznos, a magyar szakemberek további fejlesztési projektekbe is be tudnak majd csatlakozni ennek köszönhetően.

Új Airbus H-145 típusú helikopterek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison 2020. december 18-án (MTI/Mészáros János)

Az Airbus gyárban 200 nagyon jól képzett szakember fog dolgozni. A mellette épülő, kapcsolódó felületkezelő üzem pedig további 40–50 komoly szaktudást igénylő munkahelyet hoz majd létre.

Ráadásul a magyar államnak 30 százalékos részesedése van a beruházásban.

„Az Airbus-nak vannak tulajdonos országai Európában, most bekerültünk ezeknek az országoknak az elit klubjába. Más státuszt kaptunk az európai repülőgépiparban azáltal, hogy tőkével is hozzájárultunk a gyulai beruházáshoz”

– hangsúlyozta Maróth Gáspár.

A fejlesztéssel Magyarország felkerül Európa légiipari térképére. Hazánk egyike lesz annak a néhány országnak, akik részt fognak venni a jövő európai katonai helikopterének kifejlesztésében.

Ez egyike annak a három nagy európai katonai fejlesztésnek, amiben a jövő harci eszközeit fogják létrehozni. A hosszútávú cél itt egy korszerű harckocsi, egy vadászgép és a katonai helikopter típus kifejlesztése.

2018 óta a nemzetközi hadiipari cégek 220 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra.

A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos ennek kapcsán kiemelte, hogy ez egy rendkívül nagy szám, figyelembe véve, hogy a hadiipari cégek jellemzően kevésbé mobilisak, mint más szektorok vállalatai.

Címlapfotó: Airbus H145M helikopterek az Airbus Helicopters Hungary épülő alkatrészgyártó üzeme felett a bokrétaünnepségen Gyulán 2021. május 6-án (MTI/Lehoczky Péter)