Betartják a szabályokat a boltokban az újranyitás óta

 

Lassan egy hónapja annak, hogy újranyithattak a nem napi fogyasztási cikket árusító boltok is. A kormányhivatalok munkatársai a felkeresett 2336 üzlet közül 338 helyszínen tapasztaltak jogsértést, az esetek több mint felében a kézfertőtlenítő hiányát – közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldásával április 7-én térhettek vissza a vásárlók az élelmiszerboltokon, drogériákon, patikákon túl más profilú boltokba is. A kereskedelmi egységeknek jogszabályi előírás alapján az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozást kell betartaniuk és betartatniuk. A vásárlóteret és a bevásárlókocsikat folyamatosan fertőtleníteniük kell, a vevők számára kézfertőtlenítőt kell biztosítaniuk – idézte fel a minisztérium közleménye.

A leggyakoribb jogsértésként, 176 alkalommal pont ez utóbbi maradt el.

A második legtöbbször előforduló hiba, hogy a vállalkozás nem a vásárlótér valódi alapterületének megfelelően nyilatkozott a bejáratnál a létszámkorlátozásról, erre 141 esetben volt példa.

Közel ugyanennyiszer hiányzott az előírt tájékoztatás arról, hogy legfeljebb hány vevő tartózkodhat egyszerre a boltban – sorolta az ITM.

A mulasztásokat az üzletek többsége hamar, sokszor már az ellenőrzés ideje alatt pótolta. Eddig mindösszesen húsz esetben született a jogsértés javítására kötelező határozat, hat további eljárás még folyamatban van.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: a kollégái 136 hibázó üzletben már másodszor is megfordultak, és az utóellenőrzések során mindent rendben találtak. A három hete tartó országos vizsgálat egyértelmű tapasztalata tehát az, hogy az üzletek döntő többsége tisztában van a jogszabályi előírásokkal, és megfelelően gondoskodik azok betartásáról. A vállalkozók együttműködőek a viszonylag ritka szabálytalanságok kiigazításában is, fogyasztóvédelmi bírságot ezért mostanáig nem kellett kiszabni – idézte az államtitkárt az ITM közleménye.