A környezetvédelmet is segíti a logisztikai iparág fejlesztése

 

A logisztikai iparág a vasúttal együttműködve veheti ki részét a klímasemleges gazdaság megvalósításából – írta a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület a Logisztika napjára kiadott csütörtöki közleményében.

Közleményében a vasutas szakmai érdekképviselet kiemelte, hogy a logisztikai iparág fejlesztésénél is figyelembe kell venni az energiahatékonysági, környezettudatossági, fenntarthatósági uniós célkitűzéseket.

A klímasemlegesség eléréséhez a közlekedésből származó kibocsátások legalább kilencven százalékos csökkentésére van szükség 2050-ig, ehhez az egyéb intézkedések mellett vasúton kellene bonyolítani 2030-ra az áruszállítás legalább harminc százalékát, 2050-ig a felét – írták.


A Hungrail közleményében rámutat arra, hogy a vasút térnyerése látszólag kedvezőtlenül hat a közúti szektorra, azonban az intermodális fuvarozás növekedésével a közúti fuvarozók is profitálhatnak a vasút fejlődéséből.

Tavaly 1,7 százalékkal emelkedett a hazai intermodális áruforgalom, ám ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja az Európai Unió klímacéljait, évente 50-100 ezer kamionnyi forgalmat kell közútról az intermodális fuvarozás felé terelni.

Ehhez szükséges a vasúti árufuvarozás versenyképességi feltételeinek megteremtése.

Az idén 15 éves Hungrail Magyar Vasúti Egyesület tagságán keresztül a vasúti árufuvarozási piac 90 százalékát, a vasúti személyszállítási piac 100 százalékát fedi le.

A címlapfotó illusztráció.