Matolcsy: A tehetség-tudás-technológia-tőke négyese a siker kulcsa

 

Ha az elmúlt 500 év sikereinek kulcsa a pénzvagyon tőkévé alakítása volt, akkor a most induló korszak kulcsa a tehetség bevonása a tudás, a technológia és a tőke legjobb kombinációinak létrehozásába – írta Matolcsy György jegybankelnök a növekedés.hu portálon A 4T modell címmel hétfőn megjelent írásában.

 A jegybankelnök cikkében úgy fogalmazott, hogy „ma egy új reneszánsz korszakban hajózunk és egy új szellemi forradalom, a hosszútávú fenntarthatóság forradalma felé tartunk, miközben a nagy földrajzi felfedezések helyére a nagy technológiai áttörések léptek”.

Hozzátette: ma is mintha ugyanaz a négy forrás lenne a siker kulcs, mint korábban, egy döntő különbséggel: megfordult sorrend. A most véget érő 500 éves korszakban a négy sikertényező sorrendjét a tőke vezette, mozgatva a technológiát, a tudást és a tehetséget. Most már a tehetségek mozgatják a másik hármat.


A jegybankelnök írásában vizsgálja a magyar és a térségi felzárkózások sikerének lehetséges mintáit. Elsőként szerinte legalább nyolc dolgot érdemes jól megoldani az országban rejlő tehetségtőke gondozása érdekében. A döntőnek a korai felismerést nevezi a tehetséget illetően még családi körben, majd később a közösségekben.

Felvetette, hogy

új kormányzati felfogásra van szükség, az indiai Jóga Minisztérium és az Emirátusok Boldogság Minisztériuma mintájára itthon Tehetség Minisztériumra lenne szükség.

A tudás felhalmozása érdekében is legalább nyolc lépésre van szükség szerinte, amiket keverni kell az előző lépésekkel. A tudás köztulajdonához teljes és ingyenes hozzáférést kell adni minden kicsi és nagyobb állampolgárnak - írta.

Matolcsy György szerint minden családnak alanyi jogon, ingyenes internet hozzáférésre van szüksége. Teljes körű, versenyképesség-központú felsőoktatási reformra van szükség. Minden felsőoktatási intézmény saját 5–15 éves vízió alapján működjön, építsen stratégiát és menetrendet a jövőkép céljainak elérése érdekében – írta.

A korszak technológiai forradalmaiban az új beszállási pontok legalább nyolc területen már láthatóak:

az első a megújuló energiaforrások, különösen a napenergia hasznosítása. Ezt az új közlekedési és járműipar kiépítése követi, ezen belül a villamosautó és az önvezető járművek forradalma. Matolcsy felsorolása szerint az új egészségipar kiépülése a harmadik beszállási pont, amely teljesen átalakítja mindenki, különösen az idősebb nemzedékek életét.

Matolcsy György szerint az új korszak gazdasági növekedése is tőkeintenzív, a sikerhez egyszerre kell dinamikus hazai tőkefelhalmozás, tőkeimport és tőke-kifektetés. Itt is legalább 8 területen kell sikeresnek lenni szerinte. Az első kettő szerint ösztönözni érdemes a belföldi megtakarításokat pozitív reálhozamú pénzügyi befektetési formákkal és intézményekkel, valamint negatív reálkamatú hitelekkel érdemes ösztönözni a vállalkozói beruházásokat.

Erős kormányzati befektetési programokat kell működtetni, részvételi lehetőséget adva a magánvállalkozásoknak. A pénzügyi rendszer elsőrendű céljává kell tenni a megtakarítások és hitelek tőkévé válthatóságát, valamint a „holt” tőkeelemek bevonását az üzleti körforgásba

– írta.

Ahogy Ray Charles ajánlja, egyet mindenképpen kerüljünk el: „Ne menj visszafelé! Ott már voltál” – összegezte a jegybankelnök.

A címlapfotó illusztráció.