Óriási az igény a K+F pályázatokra

 

A koronavírus járvány a kutatás-fejlesztési és innovációs (k+f+i) ágazatot 2020-ban nem viselte meg, a rendszerben sikerült a bizalmat erősíteni, a lendületet megtartani egyebek között azzal, hogy tavaly 47 milliárd forint előleget fizettek ki a partnereknek, illetve kérésre a pályázat befejezési időpontját halasztották a tartalom megtartása mellett – hangsúlyozta Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke kedden.

Az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a hivatal feladata, hogy összekapcsolja a tudás és a piaci szereplőket. Az eltelt három évben hangsúlyt fektettek arra, hogy kutatás eredménye minél inkább hasznosuljon a piacon, a tudást a társadalom hasznára fordítsák.

Az elért eredmények között említette az NKFIH elnöke, hogy tavaly ötször annyian pályáztak, mint néhány évvel ezelőtt, és háromszor annyi partnerrel kötöttek szerződést, kétszer akkora forrásra.


Birkner Zoltán szólt arról, hogy Magyarország 2014-2020 között a Horizon uniós kutatás-fejlesztési keretprogramban a források 0,6 százalékát hozta el, ezzel a 13 később csatlakozó állam közül Magyarország a 3. legjobb volt, az uniót létrehozó 15 tagállam a források 87 százalékát szerezte meg, míg a 13 tagország az 5 százalékát.

Megjegyezte, a kutatás-fejlesztési és innovációs közvetlen brüsszeli források felhasználásában nagy a különbség a régi és az új tagállamok között. Magyarország célja, hogy lakosságarányosan a közvetlen brüsszeli források 2 százalékát hozza el, ez évente 100 milliárd forint forrást jelentene.

Kutatás-fejlesztés is innováció területére az EU programokat, tématerületeket fogalmaz meg, Magyarország ezt a gondolatmenetet követi, például létrehoztak klaszterszerű működéseket, ami az uniós új kiírásainak alapelve, azaz sok iparvállalat, tudományos szervezetekkel gondolkodjon a fejlesztésen. Az állam forrást és egyéb szolgáltatási támogatást ad ahhoz, hogy a magyar pályázók a 0,6 százalék forráslehívási arányról elinduljanak a két százalék irányába – tette hozzá az NKFIH elnöke.

Birkner Zoltán hangsúlyozta azt is, hogy a magyar állam 2021-ben tovább emelte a hazai forrást a kutatás-fejlesztésre, innovációra, a tavalyi 145 milliárd forinttal szemben az idén 182 milliárd forint keretösszegre lehet majd pályázni.

A címlapfotó illusztráció.