×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négy évszakos libegő is várja majd a Tokaj vidékére látogatókat

 

Budapest és a Balaton után az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává válhat Tokaj és környéke. 2024-ig 150 milliárd forint nemzeti támogatásból mintegy 41 település infrastrukturális és turisztikai fejlesztését teszi lehetővé a nagyszabású kormányprogram.

Hatalmas fejlesztések várhatók, különféle turisztikai attrakciók, mint például az egyik a Tokaj-hegyen megépülő négy évszakos libegő, de kerékpárút- és úthálózat-fejlesztést is terveznek – mondta Koncz Zsófia országgyűlési képviselő az M1 Magyar gazda című műsorában. Hozzátette, már idén megépülhet a Mezőzombor–Szerencs közötti és a Bodrogkeresztúr és Tokaj közötti út.

A mikroregionális pályázat lehetővé teszi a városok és a kisebb települések rehabilitációját, valamint kiemelt forrásokat biztosít a régió borturizmusának fejlesztésére is.

A programcsomag olyan alapvető fejlesztéseket tartalmaz, amelyek egyrészt a térség megközelítését teszik lehetővé, ilyen az úthálózat-fejlesztés, másrészt fontos az, hogy a napjainkban egyre népszerűbb sportok feltételeit is megteremtsük.

Éppen ezért létesül egy közel 150 kilométeres panoráma kerékpárút-hálózat”

– mondta Dévald István, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette a kerékpárutakat úgy tervezik, hogy a zempléni várak is könnyen megközelíthetők legyenek.

Ezenkívül szeretnének

lehetőséget nyújtani a borvidéki vállalkozásoknak, hogy fejlesszék a turisztikai szolgáltatásaikat.

A tervezett beruházások hatására a Tokaj-hegyaljai borvidék minden évszakban tartalmas kikapcsolódást nyújthat az ide látogatóknak. Tokaj több évszázados borászati hagyományok, valamint különleges építészeti örökség őrzője. Azonban sajátos probléma a dűlőutak rossz állapota, ezért az úthálózat fejlesztésével javulhat a borászatok megközelíthetősége is.

Évente csaknem nyolcezer vendéget fogad a bodrogkeresztúri Dreszla Pincészet, amely egyedülálló panorámájú borteraszával és szálláshely-szolgáltatással várja az ide látogatókat. A borászatban folyamatosak a fejlesztések.


Kalocsai László, a Dreszla Pincészet birtokigazgatója elmondta, olyan szolgáltatásokkal bővítik kínálatukat, amelyek segítségével még mélyebben meg tudják mutatni látogatóiknak a borkészítés rejtelmeit.

A most induló fejlesztések növelik a régió népességmegtartó erejét, javítják az életfeltételeket, és biztos megélhetést nyújthatnak az itt élőknek – mondta Koncz Zsófia.

A világörökségi kultúrtájat érintő beruházások közül számos projekt megvalósítása már a következő hetekben megkezdődhet.

A címlapfotó illusztráció.