×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hidrogéncellás vonatokat helyeznek vágányra Franciaországban

 

Amit eddig csak ötletes tervként ismertek, volt, most valósággá válik: március 5-én Bourgogne-Franche-Comté (a hazánkban Burgundiaként ismert régió Franciaország északkeleti részén) bejelentette, hogy három hidrogénhajtott vonatot vásárol az Alstomtól. Ez lesz az első francia régió, amely üzembe állítja ezt a technológiát – írja a Le Monde.

A Le Figaro hozzáfűzi: az Alstom összesen 51,9 millió euró értékű szerződést kötött, melyben más régiók is szereplenek, így az év végéig Auvergne-Rhône-Alpes, Occitanie és Grand Est régióknak tizenegy olyan vonatot kell megrendelniük a vasútgyártó cégtől, mely melynek motorja csak gőzt és vizet bocsát ki. Hidrogén üzemanyagcellás vonatok már közlekednek Németországban.

A vonatok kettős üzemmódban működnek, a villamosított vonalakon a felsővezetékhez is lehet a motorvonatokat csatlakoztatni. A szerelvények 160 km/órás sebességgel tudnak közlekedni, négy személyvagonból állnak, melyek egyenként 220 fő befogadására képesek. A próbautakra 2023-ban kerülhet sor, a személyszállítás 2024-ben indulhat meg.

A vonatok működési elve az üzemanyagcellán alapszik. Az üzemanyagcellák jelenleg legelterjedtebb típusai hidrogént használnak üzemanyagként, ami a reakció végén vízzé alakul vissza, azaz üzem közben nem jár szén-dioxid-kibocsátással. Hatásfokuk magasabb, mint a belsőégésű motoroké. Jelenleg a cellákba épített katalizátor anyaga platinát tartalmaz, ami a természetben csak korlátozottan érhető el.

(A címlapfotó illusztráció.)