Európai élmezőnyben a magyar divatipar zászlóshajója

 

Idén ötödik alkalommal tette közzé a leggyorsabban növekvő európai vállalatok ezres listáját a Financial Times, amely a Nanushkát az abszolút élmezőnybe, a 70. helyre rangsorolta.

A Nanushka International Zrt., a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. egyik legsikeresebb portfóliótársasága 1602 százalékos abszolút növekedési rátával nem csupán a Közép-Kelet Európai térség élmezőnyében szerepel, de a divatipari szereplők kategóriájában egyértelműen listavezető.

Divatipari vállalkozások közül a Nanushka az első, a régióból pedig mindösszesen 6 vállalkozás – kettő magyar – került az első száz helyezett közé.


A 2006-ban alapított, világhírű magyar divatcég már tavaly is szerepelt az ezres összesítésben, akkor a 406. helyen, a lista első felében nyitott.

„Azt gondolom, hogy az eredmény magáért beszél. Az elmúlt egy év rendkívüli kihívások elé állította a Nanushkát - a globális divatipar átlagosan 30 százalékot zuhant a válság alatt -, de a csapatunk erőfeszítéseinek és tehetségének, valamint befektetői hátterünknek köszönhetően képesek voltunk tovább növekedni a 2020-as évben is, ami megalapozta azt, hogy a 2021-es évet optimistán és jó lendületben várjuk” –mondta Baldaszti Péter. A Nanushka Zrt. igazgatóságának elnöke és a Vanguards csoport társalapítója hozzátette: azzal pedig, hogy létrehoztuk a Vanguards Csoportot, tovább gyarapítjuk a globális divatiparban betöltött egyre erősödő szerepünket.

A Statista kutató cég által összeállított „FT 1000 - Europe’s Fastest Growing Companies 2021” lista rangsorolja azokat az európai vállalatokat, amelyek 2016 és 2019 között a legmagasabb éves összesített bevétel-növekedési rátát érték el.

A verseny idén is kiélezett volt, a rangsorra kerüléshez minimum 35,5 százalékos növekedési rátára volt szükség ebben az évben, ami - vélhetően a koronavírus okozta lassulás miatt - valamivel alacsonyabb, mint a tavalyi 38,4 százalék, de még mindig dinamikus teljesítmény fokozódást feltételez a listázott cégekről.

A tavaly októbertől a Vanguards Fashion Group égisze alatt működő Nanushka 2016-ot még 335 millió forintos árbevétellel zárta, 2019-ben ez az összeg 6,7 milliárdra ugrott, miközben a viszonteladók száma 60-ról 400-ra növekedett.

A cég 2018 májusa óta nyereségesen működik, a 2019-es év pedig minden várakozást felülmúlt, ekkor 130 ezer terméket gyártott és adott el, az árbevétele pedig 228 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest.

Az idei évre a bevételek duplázásával számolt a cég az előzetes megrendelések alapján, de a vírushelyzet ellenére is 10 százalékos növekedést könyvelhettek el.

„Ez egy kiemelt csapatsiker, ami a Nanushka menedzsment és az Alapkezelő közötti hatékony együttműködésnek köszönhető. Látva a Nanushka korábban elért hatalmas sikereit, erre alapozva létrehoztuk a Vanguards divatipari holdingot, melynek portfóliójához 2019-ben a szintén hazai Aeron, majd 2020-ban már a nemzetközi, milánói Sunnei is csatlakozott. Célunk, hogy a Nanushka által bejárt úton ugyanerre a dinamikus növekedési pályára állítsuk ezeket a vállalkozásokat is, és megerősítésükkel, valamint további tervezett akvizíciókkal a Vanguards a legerősebb iparági szereplők közt jelenjen meg” – tette hozzá Gubicza Ágoston, a GB & Partners többségi tulajdonosa, a Nanushka igazgatósági tagja.

A cég árbevételének 96 százaléka származik exportból, 4 százalékot a flagship üzletek eladásai hoznak.

Budapest mellett az elmúlt években Londonban és New York-ban nyitott saját márkaboltot , ami szintén egyedülálló eredmény nem csupán a hazai, de a Közép-Európai régió divatcégei között is.

A cég, amelynek darabjait előszeretettel hordják a világ legismertebb hírességei, a társadalmi és környezeti felelősségvállalást is kiemelt területként kezeli: a közelmúltban tette közzé fenntarthatósági  jelentését, mellyel a Deloitte Green Frog díját is elnyerte.