Másfél millió munkahelyet védtek meg a kormányzati intézkedésekkel

 

A munkahelyvédelmi, a munkahelyteremtő és a beruházásösztönző intézkedések együtt 1 millió 660 ezer magyar munkahelyének védelméhez járultak hozzá – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.

György László hozzátette, a vállalkozói érdekképviseletekkel hetente zajló egyeztetéseknek köszönhető, hogy a kormányzati intézkedések jól célzottak voltak.

Az államtitkár 24 szervezetnek köszönte meg, hogy részt vett az egyeztetéseken, példaként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK), az Amerikai Kereskedelmi Kamarát (AmCham) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarát (DUIHK), valamint a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségét (VIMOSZ), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét (VOSZ), illetve a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét (MGYOSZ) említette.


Kiemelte,

a gazdaság újraindításában is számítanak a vállalkozások érdekképviseleteire, ezért a velük folytatott heti egyeztetések folytatódnak.

Parragh László, az MKIK elnöke felidézte, hogy a világ egy évvel ezelőtt szembesült a vírussal, amely két hónap alatt megváltoztatta és felforgatta mindenki életét. 2020. március 11-én gyakorlatilag le kellett zárni Magyarországot, március 13-án azonban a kamara már létrehozott egy válságstábot, felvették a kapcsolatot a kormánnyal, azon belül az ITM-mel a károk minimalizálása érdekében.

Közölte, most a 100 milliárd forint keretösszegű gyorshitel konstrukción dolgoznak, amely 25 szakmacsoportban az újraindulást célozza. Parragh László jelezte, a tervek között szerepel további 100 milliárd forintos csomagok kialakítása, példaként a 25 szakmacsoportból kimaradt cégeket, illetve a startup vállalkozásokat célzó intézkedéseket említette.

Perlusz ­László, a VOSZ főtitkára a Széchenyi-kártya programról szólva elmondta,

hogy tavaly március közepétől év végéig a vállalkozásoktól 1000 milliárd forintnyi hiteligényt fogadtak be

és több mint 630 milliárd forintnyi hitelt folyosítottak a részükre. Az igénylők több mint 80 százaléka mikro vállalkozás volt, 18 százalékuk kisvállalkozás és csupán egy százalékuk volt középvállalkozás

A címlapfotó illusztráció.