Tizenegy éves rekordot értünk el a lakásépítésekben

 

Több mint 28 ezer új lakás épült Magyarországon 2020-ban, ez 11 éves rekordot jelent – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán megjelent rövid videóüzenetében szerdán.

A Központi Statisztikai Hivatal frissen közzétett adatait kommentálva kiemelte: egy év alatt 34 százalékkal több lakás épült. A miniszter kedvezőnek tartja, hogy a növekedés minden kategóriában, a városokban, a falvakban egyaránt erőteljes volt.


A természetes személyek által épített lakások aránya megközelítette az 50 százalékot, tehát minden második lakást nem a beruházók, hanem a családok építették – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

11 éves rekord a lakásépítésekben ??11 éves rekord a lakásépítésekben, több mint 28 ezer lakás épült tavaly a válság ellenére is. ?? A gazdaság újraindítását az otthonteremtési támogatások is segítik. ??‍?‍?‍?

Közzétette: Varga Mihály – 2021. február 24., szerda

Az adatok a tárcavezető szerint azt mutatják, hogy eredményes a kormány otthonteremtési programja és célt érnek a költségvetési támogatások.

A kabinet azzal számol, hogy az év elején jelentősen kibővített otthonteremtési program, a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése és a csok igénybevételének bővítése tovább fogja erősíteni az építőipart és hozzájárul a gazdaság újraindításához – mondta.

A címlapfotó illusztráció.