Meglepően jól teljesített a magyar gazdaság a lezárások ellenére

 

A vártnál jobban teljesített a magyar gazdaság az év utolsó három hónapjában. A GDP a negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt – derül ki a KSH első becsléséből

Éves alapon a visszaesés az év utolsó három hónapjában csupán 3,7 százalékos volt a korábban várt 5,5 százalék helyett. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok pedig 4,3 százalékos csökkenést mutattak.

Az egész évre vetítve a magyar gazdaság 5,1 százalékot esett, ez is alacsonyabb a vártnál és az uniós átlagnál.


Az előző negyedévhez mért növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá – közölte a KSH.

Negyedéves összevetésben másodszor nőtt a GDP a harmadik negyedévi 11,4 százalékos emelkedés után, amivel a gazdaság kikerült a technikai recesszióból, mivel az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye.

Az éves összevetésű adatok szerint a tavalyi első negyedévben még 2,2 százalékos növekedést regisztrált a statisztika, a másodikban 13,6 százalékkal, a harmadikban pedig 4,6 százalékkal csökkent a GDP a nyers adatok szerint a negyedik negyedévi 3,7 százalékos visszaesést megelőzően.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott éves indexek az 1,9 százalékos év eleji növekedés után 13,7 százalékos és 4,8 százalékos visszaesését mutatnak a második és a harmadik negyedévre a negyedik negyedévi 4,3 százalékos csökkenés előtt.

A jövőre kivetített dinamikára építő és az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index 4,5 százalékos növekedést jelez a negyedik negyedévben. Ez a mutató azt jelzi, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított volumenváltozás négy negyedévig folytatódna – tájékoztatott közleményében a KSH.

Hozzátették, hogy az évesített index váratlan visszaesés hatására hamarabb csökken, és a kilábalás folyamatát jobban követi, mint az előző év azonos időszakához viszonyított, szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex.

A KSH figyelmeztetett arra is, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet olyan gyors változásokat okozott a gazdasági környezetben, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

Elemzők: gyors kilábalást jeleznek az adatok

Az elemzők legvérmesebb várakozását is felülmúlta a bruttó hazai termék (GDP) tavaly negyedik negyedévi növekedése, ami arra utal, hogy a vártnál sokkal nagyobb kilábalási kapacitás van a gazdaságban, azaz gyors kilábalásra utal és előrevetíti a gazdaság idei felpattanását, aminek mértékét meghatározza majd, hogy a korlátozások mennyire húzódnak el – kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az előzetes GDP-adatokat.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint hatalmas meglepetést okozott a magyar gazdaság teljesítménye. A negyedéves 1,1 százalékos növekedése még a legoptimistább előrejelzéseket is felülmúlta.

„Az a tény, hogy a novemberi magyar és külföldi szigorítások ellenére a magyar gazdaság növekedni tudott, azt jelenti, hogy sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban, mint azt várták. Az éves átlagnál dinamikusabb negyedik negyedéves teljesítmény pozitív áthúzódó hatást jelent 2021 egészére nézve" – mondta.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetőjét szintén meglepte, hogy a novemberben bevezetett korlátozások ellenére is növekedni tudott a GDP.

Feltételezi, hogy az ágazatok jelentős része megközelítette vagy elérte az egy évvel korábbi szintjét, ami gyors kilábalásra utal.

A negyedik negyedéves kedvező adat 2021-re előrevetíti a gazdaság felpattanását, aminek mértékét meghatározza majd, hogy a korlátozások mennyire húzódnak el.

Varga Mihály: több ezer milliárd forintos fejlesztések jönnek

Varga Mihály az adatok után a közösségi médiában arról írt, hogy magyar 5,1 százalékos visszaesésével a 6,4 százalékos uniós átlaghoz képest is jobban szerepelt.  Ezzel olyan országokat előztünk meg, mint Ausztria, Belgium, Franciaország, Olaszország, vagy éppen Csehország – tette hozzá.

Kiemelte: a tárca számításai szerint a magyar gazdaság idén a második negyedévben visszaáll a növekedési pályára és két számjegyű bővülést mutat majd abban a negyedévben.

Ismertette a kormány gazdaság-újraindítási akcióterv lépéseit, így az 5 százalékos lakásáfát, az otthonfelújítási támogatást, a 25 év alattiak adómentességét, a kamatmentes gyorskölcsönt újabb intézkedések, több ezer milliárd forintos fejlesztések követik.

Magyarország egyensúlyi mutatói jóval kedvezőbbek, mint a 2008-as válság után, ezt a minap két nagy hitelminősítő is elismerte – idézte fel Varga Mihály. Arra is rámutatott, hogy az államadósság mértéke tavaly az év végén az uniós átlag alatt maradt, a deficit pedig uniós szintet ért el.