×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Európa autóipari fellegvára maradunk

 

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A miniszter kiemelte: a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország fenntartsa az európai autóiparban játszott vezető szerepét, továbbra is „Európa autóipari fellegvára” maradjon.

A járvány hatására a vállalatok minél hatékonyabb helyszíneket keresnek fejlesztéseikhez, amely igényre Magyarország minden idők legrobusztusabb beruházásösztönző-programjával válaszolt – mutatott rá, utalva arra, hogy tavaly rekordszámú, 1434 beruházás valósult meg az országban.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a világban új gazdasági korszak kezdődik, Magyarország pedig ennek egyik nyertese – nem utolsó sorban a magyar-német kapcsolatoknak köszönhetően.

A Magyarországon működő német világvállalatok folyamatosan bővítik kapacitásaikat, új beruházásokat hoznak az országba, minek köszönhetően mára már 300 ezer embernek adnak munkát

– tette hozzá.

A thyssenkrupp beruházása hosszú múltra nyúlik vissza, olyan stratégiai partnerségen alapul, amely 5 éve szerződéses formában is meg lett erősítve – idézte fel a miniszter. A fejlesztésnek köszönhetően a magyar mérnökök világszinten versenyképes tudásukkal alakítói lehetnek az autóipar jövőjének – tette hozzá. A vállalat súlyáról beszélve elmondta, hogy annak termékei tízből kilenc prémium autóban megtalálhatóak.

A miniszter arra is kitért, hogy Magyarországon – néhány nyugat-európai országgal ellentétben – nincs szükség újabb korlátozásokra amiatt, hogy lassan érkezik az oltóanyag „az uniós központi beszerzés kudarca” miatt.

A korlátozások feloldását akkor lehet felelősséggel megindítani, ha a veszélyeztetett csoportok beoltása megtörténik – tette hozzá.

Ovádi Péter miniszteri biztos a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az egészségügyi és gazdasági világválság ellenére a mikro-, kis- és nagyvállalatok nemcsak megtartották a munkahelyeket Veszprémben, hanem fejlesztenek is. A térségben több milliárdos beruházások sorra valósulnak meg; még csak január van, de idén a thyssenkruppé már a második ilyen jellegű bejelentés – tette hozzá.

Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fejlesztés eredményeképpen

80 jól képzett fejlesztőmérnök felvételét tervezik, amely pozíciókra csütörtöktől már lehet is jelentkezni. A magyarországi és ezen belül veszprémi helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott a nagy múltú autóipari háttér és az elismert egyetem közelsége.

A thyssenkrupp jelenleg 2300 főt foglalkoztat Magyarországon. A társaság Budapesten közel 900 magasan képzett mérnöknek ad munkát autóipari fejlesztőközpontjában, ahol például „okos” elektromechanikus kormányszervót fejlesztenek, amely alkalmas a különféle vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. A cég Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít, míg Győrben futómű-összeszerelő üzemet és szolgáltató központot tart fenn.

Thyssenkrupp🌤Újabb nap, 👷🏻‍♂️újabb beruházás, 💻újabb munkahelyek!

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. január 21., csütörtök

A címlapfotó illusztráció.