A koronavírust kihasználó cégek nem ússzák meg a büntetést

 

Számos panasz érkezett az elmúlt időszakban a gazdasági versenyhivatalhoz a koronavírus járvánnyal kapcsolatos jogsértések miatt – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Az utóbbi időben megnövekedtek a járvánnyal kapcsolatos panaszok. Ezek bővebben a maszkokra, fertőtlenítőkre és tesztekre vonatkoznak. Emiatt folyamatos az internetes oldalak felülvizsgálata és szűrése. Tavasszal is több millió hirdetés tűnt el az oldalakról ennek köszönhetően – mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

A jogsértéseket viszonylag könnyen lehet általánosítani, sok reklámban lehet hallani, hogy az adott készítmény 99,9 százalékban elpusztítja a vírust, de ez nyilván más termékekkel is előfordul – folytatta Rigó Csaba Balázs.


Hazai viszonylatban is volt nagyobb eset, ahol egy kiskereskedelmi lánc ellen indult eljárás, mivel visszaélt kereskedelmi fölényével, és nehéz helyzetbe hozta a beszállítóit.

A hatalmas bírság helyett, ami másfél milliárd forint lett volna, a cég egy majd 1,7 milliárd forint értékű fejlesztést vállalt, amivel az ország gazdaságát fejleszti, továbbá új munkahelyeket hoz létre és más vállalatokat támogat.