Számíthatnak a kormány segítségére a turisztikai és a vendéglátó vállalkozások

 

A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban; a vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Amennyiben később az ágazat szereplői kezdeményezik, az intézkedések meghosszabbíthatók a keddi döntés értelmében – tette hozzá a pénzügyminiszter az ágazati képviselőkkel folytatott egyeztetést követően.

Varga Mihály közölte: az ágazati szereplők jelezték, hogy


bár az eddigi kedvező intézkedések nagy segítséget jelentettek a fennmaradásukban, a veszélyhelyzet meghosszabbításával a munkahelyek védelme érdekében további segítségre van szükségük.


Az adó- és járulékkedvezmények is megmaradnak a tárcavezető közlése szerint, így az ágazatban működő vállalkozások mentesülnek a munkáltatói adóterhek megfizetése alól. Az eddigi lépéseket kiterjesztik az utazásszervezéssel foglalkozó cégekre is – közölte Varga Mihály.

„A gazdaság újraindításában a magyar turisztikai szektornak is eredményesen kell részt vennie. Ehhez most az kell, hogy a költségvetés oldaláról is segítsük a fennmaradásukat, és megőrizzük a munkahelyeket”

– fogalmazott a pénzügyminiszter.

A címlapfotó illusztráció.