×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés

 

Magyarország jelentőset lépett előre az energiaellátása diverzifikálásában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a harmadik Budapest Energy Summit nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében.

Szijjártó Péter hozzátette: az energiaellátás kérdése a kelet-közép-európai régióban mindig kritikus ügynek számított, a régió országai számos erőfeszítést tesznek és tettek az energiaellátásuk diverzifikálására.

Az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés a régióban.

Az infrastruktúra pedig történelmileg meghatározott, a nyugat-keleti irányú hálózatok sokkal fejlettebbek, mint az észak-déliek, ezzel a kérdéssel foglalkozni kell – húzta alá.

Kiemelte: a nemzeti energiamix része lesz a cseppfolyósított gáz,

januártól elkezd üzemelni Horvátországban Krknél az a terminál, amely cseppfolyósított gázt képes fogadni.

Magyarország 2021. január elsejétől évente egymilliárd köbméternyi kapacitást lekötött. Ez tette lehetővé, hogy az első nem orosz forrású, hosszú távú gázellátásról szóló szerződést alá tudták írni a Shellel – mondta, kiemelve: a cseppfolyósított gáz az ország energiabiztonságához jelentősen hozzájárul.

Kitért arra is, hogy

a Paks2 beruházás jól halad, a kormány elkötelezett a tiszta, biztonságos, hatékony és modern energiaelőállítás mellett.

A kormány visszautasítja azt az álláspontot, amely a nukleáris energiát negatívan diszkriminálja. A nukleáris energia nélkül lehetetlen elérni a szén-dioxid kibocsátás visszaszorítására vonatkozó célkitűzést – jelentette ki.

Kifejtette, Magyarország elkötelezett a közös uniós célkitűzések mellett. Az ország a világ azon 21 országa közé tartozik, amelyik növelte a gazdasági teljesítményét, miközben a szén-dioxid kibocsátását csökkentette az elmúlt évtizedben.

A villamosenergia-ellátásban is történt előrelépés: két új szlovák villamosenergia-hálózati összeköttetés (interkonnektor) létesül jövőre, és elindult a végső fázis kivitelezése a Szlovénia és Magyarország közötti interkonnektornál.

Ezek a beruházások még jobban egységesítik és hatékonyabbá teszik a régió villamosenergia-piacát – mondta.

Kitért arra is, hogy elkezdték annak az 50 kilométeres csővezetéknek az építését a szerb-magyar határon, amely a déli gázfolyosóhoz, így az azerbajdzsáni, közép-ázsiai gázhoz biztosít hozzáférést, valamint a görög LNG-gázhoz.

Reményét fejezte ki, hogy a magyar energiaellátás diverzifikálása irányába tett lépések nemcsak a régióban, hanem azon túl is pozitív hatást gyakorolnak. Az egyeztetéseknek pedig kiváló terepe a harmadik Budapest Energy Summit nemzetközi konferencia a miniszter szerint.

Kadri Simson, az Európai Bizottság (EB) energiaügyi biztosa felidézte: csaknem egy évvel ezelőtt fogadták el az uniós klímapolitikai egyezményt, a Green Dealt, amely azt célozza, hogy 2050-re az EU teljesen karbonsemleges legyen. Hozzátette, hogy a járvány második hulláma sem vonta el a figyelmet a klímacsomagról, sőt, sokkal jobban fókuszálnak a végrehajtására. Azt az elmúlt válság is megmutatta: elengedhetetlen a zöld gazdaság valós elindítása – mondta. A zöld átmenet felgyorsult a járvány hatására, a tiszta energia befektetések több munkahelyet teremtenek.

Emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság által javasolt helyreállítási alap  (Next Generation EU) olyan beruházásokat tesz majd lehetővé, amelyek egy zöldebb, digitálisabb és ellenállóbb unió megteremtéséhez járulnak hozzá, 750 millió euró keretösszeggel. Ezt segíti majd a következő, 2021-től kezdődő, hét évre szóló uniós költségvetés. A helyreállítási csomag forrásainak nagy részét vissza nem térítendő támogatások formájában kapják majd a tagállamok olyan kulcsfontosságú reformok és beruházások finanszírozására, amelyek helyi munkahelyeket teremtenek és Európa globális erejét növelik – emelte ki.

A biztos hangsúlyozta: a környezetvédelem és a munkahelyek, vállalatok működésének megőrzése egyszerre fontos a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben. Méltatta Magyarország jó eredményeit az épületenergetikai korszerűsítésekben, amelyek többezer új munkahelyet teremtenek. Azt is kiemelte, hogy Magyarország az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének, a 2015-ös párizsi egyezménynek az első aláírója, mindez, a konferencia megszervezésével együtt, az ország figyelemre méltó elköteleződését tükrözi a környezetvédelem iránt.

A címlapfotó illusztráció.